kiemelt témák: Mérlegképes könyvelők Könyvvizsgálók Adótanácsadók Vezető állású munkavállalók Vállalkozók

Hírek

   

Támogatásra pályázhatnak előadó-művészeti szervezetek

TÁMOGATÁSOK

A színházak és táncegyüttesek számára 1 milliárd 110 millió forint, a zenekarok és énekkarok számára pedig 154 millió forint áll rendelkezésre. A színházak és táncegyüttesek február 16-ig, a zenekarok és énekkarok február 19-ig nyújthatják be pályázataikat.

Indul az MFB nemzeti gépfinanszírozási programja

TÁMOGATÁSOK

A program célja, hogy kedvező kamatozású és feltételrendszerű finanszírozási lehetőséget nyújtson mezőgazdasági gépek gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cégeknek, valamint a kis és középvállalkozási (kkv) kritériumoknak megfelelő vállalkozásoknak mezőgazdasági gépek vásárlására.

MFB: kedvezően változtak a lakossági energiahatékonysági hitel feltételei

TÁMOGATÁSOK

Kedvezőbb feltételekkel és egyszerűbben igényelhető január 8-tól a lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel az MFB Pontokon, többek között öt millió forintra emelkedett a biztosítéknyújtás értékhatára, és már szállítói előleg fizetése mellett is igényelhető a hitel - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hétfőn.

Új pályázat munkahelyteremtő és -megőrző beruházások elősegítésére

TÁMOGATÁSOK

A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható. Mértéke nem regisztrált álláskereső esetén új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet. A pályázók ezen felül kiegészítő támogatásként kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként további 500 ezer forint, illetve, ha az elmúlt 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében foglalkoztatott álláskereső felvételét vállalják, új munkahelyenként további 800 ezer forint támogatást kaphatnak. A munkaerőpiaci program pályázati időszaka január 4-től nyílt meg, és február 9-én zárul le.

Újra lehet pályázni munkásszállók építésére

TÁMOGATÁSOK

Az 5 milliárd forintos újbóli kiírás keretében helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások részére nyújtható támogatás minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakítására. A most kiírt pályázat keretében január 5-től március 31-ig lehet benyújtani a kérelmeket a helyi önkormányzat, vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz.

Megjelent a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásait támogató pályázat

TÁMOGATÁSOK

A pályázat célja a Pest megye területén székhellyel rendelkező vállalkozások termelőeszköz-beruházását támogatása, ezáltal a kkv-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése.

Könnyítették 36 vidékfejlesztési pályázat feltételeit

TÁMOGATÁSOK

a beruházási pályázatoknál változtak az Építési Normagyűjtemény alkalmazásával kapcsolatos szabályok. Az érintett felhívásoknál pedig törölték azt a szabályt, miszerint a támogatói okirat kézbesítését követő naptól számított 6 hónapon belül a kedvezményezett köteles elszámolni a megítélt támogatási összeg legalább 10 százalékával.

Uniós bíróság: nem indokolt az Európai Bizottság magyar gazdákat érintő támogatásmegvonása

TÁMOGATÁSOK

A bizottság álláspontjával ellentétben Magyarország nem követett el jogsértést, amikor a földekbe kijutatott szerves trágya környezetre gyakorolt hatásainak értékeléséhez nem követelte meg az értékelést végző ellenőröktől a nitrogénhatóanyag-mennyiségének meghatározását célzó számítások ismételt elvégzését.

Már beadhatók a támogatási kérelmek a kkv-k technológiai innovációs fejlesztésekhez

TÁMOGATÁSOK

A kkv-k 5-15 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek eszköz- és szoftverbeszerzésre. A korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot "A kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című felhívásra.

GINOP Infók: 430 kkv nyert támogatást

TÁMOGATÁSOK

Mintegy 40 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert 430 mikro-, kis- és középvállalkozás (kkv) versenyképességének javítására, termelésének erősítésére, ezzel 78 milliárd forintot meghaladó összköltségű beruházások valósulhatnak meg

Esettanulmány támogatási csalásról - játszótér kialakítása pénzmosással

TÁMOGATÁSOK

A vádlottak valótlan tartalmú szerződéseket kötöttek egy liechtensteini gazdasági társasággal a tájékoztató rendszer szoftverének unión kívüli felhasználására. A szerződésekre azért volt szükség, hogy többszörös átutalásokkal, offshore cég bevonásával és a cégek közötti pénzmozgatásokkal legálisként tüntessék fel a jogosulatlanul felvett támogatás összegét.

Jövőre másfél milliárd forintra pályázhatnak a magánszemélyek műemlékek felújítására

TÁMOGATÁSOK

Jövőre összesen 1,5 milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre azoknak a magánszemélyeknek vagy közösségeknek, akik a saját tulajdonukban lévő népi építészeti műemlékeket szeretnék felújítani.

NGM: több száz vállalkozás nyert összesen 30 milliárd forint fejlesztési támogatást

TÁMOGATÁSOK

A termelési kapacitás bővítésére 23 milliárd forintot ítéltek oda 143 vállalkozásnak, amelyek korszerű eszköz- és gépparkok szerezhetnek be és telephelyeket alakíthatnak ki. Prototípusfejlesztésre, tesztelésre és termékük végső kialakítására, piacra vitelére 3 milliárd forintot nyert 52 pályázó. A támogatottak jelentős újdonságot és szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, üzletileg is hasznosítható technológiai fejlesztéseket valósítanak meg

GINOP: 5-15 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető eszközbeszerzésre és szoftverre

TÁMOGATÁSOK

A támogatás mértéke maximum 50 százalékos lehet. A támogatási kérelmekről egyszerűsített eljárásrend keretében döntenek majd, benyújtásukra 2017. november 30-ától lesz lehetőség. A projektek megvalósítására rendelkezésre álló időtartam maximum 6 hónap

Államkincstár: eddig 97 milliárd forint támogatási előleget fizettek ki a gazdálkodóknak

TÁMOGATÁSOK

A tervek szerint az idén összesen mintegy 205-206 milliárd forint előleget fizetnek ki, 2018. június 30-ig pedig összesen több mint 400 milliárd forint idei közvetlen támogatás kifizetésére számíthatnak a gazdák

NGM: újabb 5,5 milliárd forintot osztottak szét a Ginopból

TÁMOGATÁSOK

A nyertes 25 vállalkozásnak lehetősége nyílik modern eszköz- és gépparkok beszerzésére, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására. Azok a vállalkozások nyerhettek támogatást, amelyek nagy hozzáadott érték, vagy exportnövekedési lehetőségekkel bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be, vagy részvételük intenzitása növekszik

Majdnem 10 milliárd forinttal megemelték a szarvasmarha tartók támogatását

TÁMOGATÁSOK

A jelentős mértékű túligénylésre tekintettel az eredetileg elkülönített mintegy 20 milliárd forintos keret megemeléséről döntött és 29,6 milliárd forint értékben 552 szarvasmarhatartó kérelmét részesített pozitív elbírálásban a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program szarvasmarhatartó telepek korszerűsítését szolgáló felhívására beadott pályázatok közül.

Diákhitel változások

TÁMOGATÁSOK

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a diákhitellel rendelkező nők esetében 2018. január 1-jétől az első gyermek születésénél három évre felfüggesztik a tartozás törlesztését, a második gyereknél a felfüggesztés mellett a tartozás felét is elengedik, míg a harmadik gyerek esetében teljes mértékben elengedik a tartozást.

Ismét pályázhatnak a gazdálkodók támogatott szaktanácsadásra az Agrárkamaránál

TÁMOGATÁSOK

Az éves keret egyéni igénybevétel esetén évente 800 euró - mintegy 240-250 ezer forint -, csoportos tanácsadás esetén pedig 150 euró - mintegy 45-50 ezer forint. A pénzt a tanácsadó szervezeteknek kell megpályázniuk. A gazdálkodóknak az egyéni szaktanácsadás költségének csak 10 százalékát, évente mintegy 25 ezer forintot kell kifizetniük. A csoportos szaktanácsadás pedig teljesen ingyenes.

Fiatalok vállalkozóvá válását segítik a nyugat-dunántúli régióban

TÁMOGATÁSOK

Eddig tíz vállalkozás jött létre, egyebek mellett könyvelő, autókozmetikai, online hirdetési szolgáltatást nyújtó, grafikus és kozmetikus vállalkozás.