Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket ("cookie"-kat) használ. Bővebben

Elfogadom   Elutasítom

Keresés az Önadózó adatbázisában

Legfrissebb információk

Feltételesen visszatérítendő támogatásra pályázhatnak majd mikro-, kis- és középvállalkozások

TÁMOGATÁSOK

A 2 milliárd forint keretösszegű kiírás keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások várhatóan 5 és 40 millió forint között igényelhetnek támogatást új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek kialakításához, valamint ezekhez kapcsolódó információs technológia-fejlesztéshez. De most még csak a társadalmi egyeztetés indul.

Élelmiszer-automaták blokkolása

EGYÉB ADÓK

A NAV közleménye szerint nincs mérlegelési lehetőségük és nem is vizsgálhatják a szolgáltatói szerződés megszüntetésének jogszerűségét. Ez azt jelenti, hogy a blokkolást el kell végezni, ha a Magyar Posta Zrt. a felügyeleti szolgáltatást megszünteti.

Útmutatóval segíti a Nébih a fakereskedő vállalkozásokat

KKV

A fakereskedőknek regisztrálniuk kell a nyilvántartásba, és nyomon kell követniük a vásárolt készleteket, valamint azt is, hogy azokat kinek adják el.

A kártyabirtokosoknak is van teendőjük a szeptember 14-te miatt

DIGITALIZÁCIÓ

A kártyabirtokosoknak aktiválniuk kell az erős ügyfél-hitelesítést lehetővé tévő biztonsági szolgáltatásokat, amely bankonként eltérő lehet: sms-kód, QR-kód vagy egyéb üzenet.

További híreink »

Gyorskérdések - Szakértői válaszok

deviza alapú lizing

SZÁMVITEL

Kft lakásfelújítás Ausztria

KKV

Kft, lakásfelújítás Ausztria

KKV

KATA-s Bt. 2.

JÁRULÉKOK, TB

KÖZÖSSÉGI BESZERZÉS

ÁFA

fordított áfa

ÁFA

Adóköteles juttatás

JÁRULÉKOK, TB

További gyorskérdések »

Aktuális lapszám

Önadózó 2019/07-08

Önadózó 2019/07-08

Beköszöntő

Aktuális adózási információk 1

Kihívások előtt a könyvelő, adótanácsadó szakma ■ Automatizálás a pénzügyi-számvitel terén - egy felmérés eredményei

Tovább a cikkhez

Adó - TB - Számvitel

A családvédelmi akcióterv keretében kapható egyes támogatások szabályai 4

Cikkünkben áttekintést adunk az egyes családtámogatásokra vonatkozó jogosultsági szabályokról, az igénylés legfontosabb lépéseiről és a megszerezhető támogatás összegéről. * Babaváró támogatások * Nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatása * Otthonteremtési kamattámogatás a használt lakás vásárlásához kapcsolódóan

Tovább a cikkhez

A nagyszülői gyermekgondozási díj 10

A Családvédelmi Akcióterv keretében került meghirdetésre a nagyszülői gyermekgondozási díj (továbbiakban: nagyszülői gyed). A nagyszülői gyed megteremti azon feltételeket, hogy a még nyugdíjasnak nem minősülő nagyszülő aktívan részt vehessen unokája nevelésében, segítve ezzel a dolgozó szülőket. A családok sokoldalú támogatása érdekében tett intézkedés értelmében az újabb személyi kört érintő változás csak 2020. január 1-jétől lép hatályba, de a részletszabályok mielőbbi ismerete segít a felkészülésben. Cikkünkben ezen „új”, vagy inkább kibővített gyed ellátásra vonatkozó –törvényjavaslatban megjelent- szabályokat járjuk körbe.

Tovább a cikkhez

Fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemélyek adózási lehetőségei 15

Írásunkban a szálláshely szolgáltatás - hétköznapi szóhasználatban fizető vendéglátás - azon adózási lehetőségeit ismertetjük, ahol a magánszemélyek nem egyéni vállalkozóként nyújtanak szolgáltatást vendégeiknek.

Tovább a cikkhez

Az Áfa törvény évközi módosításairól 20

Már megszokhattuk, hogy az adójogszabályokat rendre nem csak évi egy alkalommal módosítja az országgyűlés, hanem minimum két alkalommal változtatnak a hatályos szabályokon (aminek mi adózók nem kimondottan örülünk). 2019. július 1.-től az Áfa törvényhez számos helyen hozzányúlt a jogalkotó, és a módosítások alapvetően az EU-s jogharmonizációs érdekében történtek. Jelen írás a beterjesztett törvényjavaslat alapján készült, így javaslom, hogy csak érdeklődés szintén olvassák a kollégák. Ennek okán megpróbálom egyszerűen és röviden ismertetni a szabályváltozásokat, amely tömörség és lényeglátás remélhetően segítséget nyújt a végeleges törvényszöveg tanulmányozásában.

Tovább a cikkhez

A csoportos társasági adóalanyisággal kapcsolatos egyes kérdésekről 22

A csoportos társasági adóalanyiság jogintézménye 2019. január 1-jétől került bevezetésre a társasági adótörvénybe. A jogszabályi feltételeknek megfelelő adózói csoportoknak a 2019. adóévtől van lehetőségük csoportos társasági adóalanyiság létrehozására. A jogintézmény lényege, hogy a csoporttagok egy új társasági adózási státuszba kerülnek, amelyben nem egyedi adóalanyként teljesítik adókötelezettségeiket, illetve élnek adózási jogosultságaikkal, hanem egy csoport tagjaiként. A csoportos társasági adóalany adókötelezettségeit az általános szabályok mellett sajátos rendelkezések alapján állapítja meg. Jelen cikk sorra veszi az e jogintézménnyel kapcsolatos legfontosabb rendelkezéseket.

Tovább a cikkhez

Immateriális javakkal kapcsolatos elszámolások - V. rész – Szoftverek számviteli elszámolása 31

Az immateriális javakkal kapcsolatos elszámolások ismertetésére vonatkozó sorozatunkat a szellemi termékek közül a szoftverekkel folytatjuk. A szoftverek tekintetében a leggyakoribb kérdés, hogy mikor kell annak beszerzését szoftvertermékként és mikor vagyoni értékű jogként elszámolni, milyen amortizációs módszert lehet azok leírására alkalmazni, az éves szoftver frissítéseket, karbantartásokat hogyan kell elszámolni, azok állományból való kivezetésére milyen esetben kerülhet sor és ezeket hogyan kell elszámolni. Az alábbiakban néhány ilyen, a gyakorlatban felmerült kérdésre adott választ ismertetünk.

Tovább a cikkhez

IAS 34 Közbenső pénzügyi beszámoló 36

Az IAS 34 standard - a közbenső pénzügyi beszámolókkal foglalkozó standard - az 1999. január 1-jén vagy az azt követően kezdődő időszakokra vonatkozó pénzügyi kimutatások tekintetében hatályos. A cikk bemutatja a standard iránymutatásait az évközi beszámoló tartalmára, formáira, a gazdasági tranzakciók egyes tételeinek megjelenítésére, besorolására, közzétételére vonatkozóan, a közbenső pénzügyi beszámoló céljaira.

Tovább a cikkhez

Kedvezményes „nyári” juttatások 42

Cikkünk a munkavállalóknak adható, jellemzően a nyári időszakban felmerülő tipikus juttatási elemek (pl. üdülés, csapatépítés) személyi jövedelemadó kötelezettségét vizsgálja.

Tovább a cikkhez

A bel- és külföldi kiküldetés szabályai a gyakorlatban 47

Cikkünk a kiküldetés kapcsán felmerülő adókötelezettségeket kívánja bemutatni, kitérve a belföldi és a külföldi kiküldetés különbségeire és a költségelszámolás, napidíjszámítás rendjére.

Tovább a cikkhez

Nyugellátások megállapítása nemzetközi viszonylatban 62

Írásunkban – az Önadózó 2019/6. számában közölt cikkünk folytatásaként - bemutatjuk, hogy az Európai Unión belül, illetve szociális biztonsági egyezménnyel érintett állam vonatkozásában a nyugellátások megállapítása, kiszámítása milyen elvek mentén történik.

Tovább a cikkhez

A szakképzési hozzájárulás alapja és a teljesítésére vonatkozó szabályok 66

A szakképzés rendszerén belül kiemelt jelentőséggel bír a gyakorlati képzés szervezése, ami egyben a szakképzési hozzájárulás teljesítését is jelenti. A gyakorlati képzés szervezésén kívül a kötelezettség még pénzbeli befizetés teljesítésével történhet. Írásunkban a kötelezettség teljesítésére vonatkozó gyakorlati kérdéseket tekintjük át.

Tovább a cikkhez

A rehabilitációs hozzájárulásról 70

A megváltozott munkaképességű munkavállalók rehabilitációjának egyik forrását képezi a rehabilitációs hozzájárulás. Cikkünkben bemutatjuk a kötelezettség teljesítésének szabályait.

Tovább a cikkhez

Önadózó 2019/07-08

Önadózó újság: havonta 64 oldalon


Önadózó Online: e-Önadózó, gazdag szolgáltatások, mobilon és tableten is


Szabályzatok: Számviteli politika, GDPR szabályzat, Pénzmosás elleni szabályzat, Cafetéria szabályzat - előfizetőknek ingyenesen


Önadózó Gyorskérdés: szakértőink válaszolnak


2 + 2 mérlegképes kredit: kiadványkredit + szervezeti kredit


Önadózó Expressz Hírlevél: hetente kétszer


Önadózó Ügyfélszolgálat: info@onadozo.hu - telefon: 82 511-242

Korábbi Önadózó lapszámok

Olvasói vélemények

  • Talán már több, mint egy évtizede, hogy évről-évre támaszunk és szakértő társunk az Önadózó Szaklap. Ezúton megköszönjük a színvonalas és megbízható tartalmat, amelyhez hasonlót továbbra sem találunk a szakmában.

    Kristóf Jánosné

  • Köszönjük szépen a cafeteria szabályzatot. Egyetlen szaklapot, fórumot sem láttunk, ahol ilyen nagy segítséget kaptunk volna (ideértve a számviteli szabályzatokat is). Örömmel vagyunk az Önök előfizetői. Igazán köszönjük az adminisztrációkkal teli szakmánkban ezt a nagy segítséget.

    Nagy Edit

  • Gratulálni szeretnénk Önöknek, mert nagyon hasznos a fórum és az újság is. Csak ezt az újságot olvassuk és ezt az oldalt használjuk. Az újságba nagyon jók a gyakorlati példák, a fórum rendkívül hasznos, és mindemellett gyors is. Az ügyfélszolgálat elérhető és segítőkész.

    4 Negyed Kft.

  • Nagy elismeréssel adózunk az Önadózó szerkesztésével kapcsolatban. El kell mondjam, nagyon sok kiadványt lemondtunk a jövő évtől, de az Önadózót biztosan nem fogjuk, mert nagyon sok értékes információt találunk benne.

    Hochschornerné Strasszer Éva

  • Köszönet a KIVA-kalkulátorért. Ez az első, ami teljesen érthető és áttekinthető, nemcsak a háttérben számol néhány adatból. Én is valami hasonló levezetést terveztem összeállítani, nagyon köszi, hogy nem kellett. 

    Móczár Magdolna

Önadózó Cikkek

Szakmai kategóriák

Kiemelt témák