Keresés az önadózó adatbázisában

Legfrissebb információk

Hamarosan dönteni kell a csoportos társasági adóalanyiságról

TAO

A vállalkozásoknak pár hetük maradt eldönteni, hogy a csoportos társasági adóalanyiságot választják-e, hiszen a nyilatkozatot legkésőbb november 20-ig lehet benyújtani – hívja fel a figyelmet a Mazars. Eddig a jogvesztő határidőig lehet beadni a kérelmet arra vonatkozón is, amennyiben új tag kívánna csatlakozni a csoporthoz. A csoportos társasági adózással a cégek összességében akár 15 milliárd forintot is megtakaríthatnak.

Október 20-ig lehet pályázni a kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő támogatására

TÁMOGATÁSOK

A rendelkezésre álló 13,7 milliárd forintos keretre már közel hatszáz vállalkozás pályázata érkezett be mintegy négyezer fő foglalkoztatására, összesen 13,5 milliárd forint értékben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleménye szerint. Bodó Sándor közölte: a kimagasló érdeklődésre tekintettel a kkv kapacitásbővítés ösztönzése munkaerőpiaci programra október 20-án éjfélig lehet pályázatot benyújtani.

Tagi kölcsön: a cégfinanszírozás időzített bombája

TAO

Tulajdonosi körben a legelterjedtebb cégfinanszírozási forma jelenleg a tagi kölcsön. De sokan elfelejtik, akármennyire is egyszerű egy tagi kölcsön nyújtása, az több időzített bombát rejt magában – mint arra egy friss kúriai döntés is ráerősít. Szerencsére, létezik már kockázatmentesebb tőkejuttatási lehetőség is.

Értesítést kap, aki elmulasztotta a környezetvédelmi termékdíj bevallását

EGYÉB ADÓK

A NAV elkészítette a környezetvédelmi termékdíj bevallás elmulasztásával érintett ügyfelek elemzését, és kigyűjtötte azon adózókat, akik 2020. évben környezetvédelmi termékdíj köteles termékek forgalmazásával voltak érintettek, azonban bevallást nem nyújtottak be

Előzetes az új cégtörvényből és az új ingatlan-nyilvántartási törvényből

JOG

A Cégtörvényt 2023. június 1-től felváltja a jogi személyek nyilvántartásáról szóló törvény, továbbá 2023. február 1-től új ingatlan-nyilvántartási törvény lesz. Bár ezen jogszabályok fontos újításokat tartalmaznak, a nyilvántartásokban szereplő személyek lakcíme a jövőben már nem lesz nyilvános.

További híreink »

Aktuális lapszám

2021 / 10

2021 / 10 lapszám címlap képe

AKTUÁLIS TÉMÁK

Aktuális adózási információk 1

Adópolitika 2021 - Izer Norbert előadása az Országos Könyvvizsgálói Konferencián ●

Tovább a cikkhez

Adott támogatások hatása a társasági adóalapra 4

A társasági adóalanyok rendkívül sokféle jogcímen nyújthatnak támogatást más adózóknak. Előfordulhat, hogy a társasági adóalany egy közhasznú szervezetet, egy, a látvány-csapatsportágak valamelyikében működő sportszervezetet támogat, vagy akár a kapcsolt vállalkozásának nyújt a működéséhez szükséges ingyenes juttatást. Sőt, akkor is ingyenes juttatás biztosításáról van szó, ha a társasági adóalany – bizonyos jellegű – promóciót szervez. Az ingyenes juttatások, támogatások nyújtásával összefüggésben kardinális kérdés, hogy az hogyan érinti a támogatást nyújtó adózó társasági adóalapját. Kell-e adóalap-növelő tétellel számolni, vagy jogosít-e az ingyenes juttatás adóalap- vagy adókedvezményre? Az alábbiakban bizonyos támogatások, ingyenes juttatások társasági adóalapra gyakorolt hatását vizsgáljuk.

Tovább a cikkhez

ÁFA

Import távértékesítés 2021. július 1-től 14

A pénzügyi és kereskedelmi szakemberek 2021. július 1-től egy új fogalmat ismerhettek meg a forgalmi adózás terén, ez pedig az import távértékesítés. Erről akkor beszélünk, ha 3. országbeli eladó értékesít terméket olyan módon, hogy a terméket ő saját maga, vagy megbízottja fuvarozza el az EU területére az olyan vevőnek, aki nem minősül áfa adóalanynak, vagy adóalanynak minősül, de alanyi adómentes, vagy kompenzációs felárra jogosult termelő, illetve kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytat. Az értékesített termék nem lehet jövedéki termék. Ismertetjük a szabályokat.

Tovább a cikkhez

TAO

A csoportos társasági adóalanyiság gyakorlati kérdései 16

A társasági adó rendszerében 2019 óta van lehetőség csoportos adózásra, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvénybe [Tao. tv.] ugyanis ekkor kerültek be a csoportos társasági adóalanyokra vonatkozó rendelkezések, azzal, hogy az első csoportalakítási kérelmeket 2019. január 15-ig kellett benyújtani. A jogintézmény bevezetése óta két lezárt (teljes) adóéven vagyunk túl, az ezek alatt felmerült gyakorlati kérdések kapcsán időközben több finomhangolás, illetve módosítás is történt a Tao. tv. vonatkozó előírásaiban. Jelen cikkben a csoportos társasági adóalanyokra  - a továbbiakban „tao csoport”-ként is hivatkozunk rá -  irányadó főbb szabályokat, sajátosságokat mutatjuk be.

Tovább a cikkhez

SZÁMVITEL

Kell-e konszolidálni a kockázati- és magántőkealapok befektetéseit? 26

A kockázati- és magántőkealapok terjedése révén számos izgalmas számviteli és adózási kérdés kerül ügyfeleim látókörébe, amelyek megválaszolása néha nem is olyan egyszerű feladat. Az előző lapszámban e különleges entitások adótörvények szerinti, jelen írásomban pedig számviteli törvény szerinti kapcsoltságát veszem górcső alá.

Tovább a cikkhez

IFRS - A pénzügyi instrumentumok bemutatása 27

Jelen cikk összefoglalja a jelentősebb szabályokat, amelyek a pénzügyi instrumentumok bemutatására, kezdeti besorolására vonatkoznak, észrevételeket fogalmaz meg azok gyakorlati vonatkozásairól.

Tovább a cikkhez

SZJA

Az őstermelői  tevékenység új szabályaival kapcsolatban felmerült gyakorlati problémák 32

Őstermelők – családi gazdaságok – családi mezőgazdasági tásaságok. Cikkünkben összegyűjtöttük az új szabályok gyakorlati alkalmazása során jellemzően felmerült problémás témaköröket.

Tovább a cikkhez

Az ingó vagyontárgyak, fémhulladék, vadon gyűjtött termék, termény értékesítésének adózási szabályai 36

Cikkünk bemutatja az ingó vagyontárgyak értékesítésével kapcsolatos adózási szabályokat, kitérve a gazdasági tevékenység, illetve nem gazdasági tevékenyég keretében megvalósuló ingóértékesítés adókötelezettségére, továbbá bemutatja a fémhulladék, illetve a vadon gyűjtött termék, termény értékesítése esetén alkalmazandó adózási szabályokat.

Tovább a cikkhez

Üzleti utak elszámolása a gazdasági társaságok gyakorlatában 42

Írásunkban a magyar magánszemélyekre és az üzleti utazás során felmerülő kiadásokat elszámoló gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat tekintjük át, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény - a továbbiakban Szja törvény- összefüggései alapján.

Tovább a cikkhez

JÁRULÉKOK, TB

Az egyéni vállalkozók pénzbeli egészségbiztosítási ellátásai 51

Cikkünkben az egyéni vállalkozók pénzbeli egészségbiztosítási ellátásokra (táppénzre, csecsemőgondozási díjra, gyermekgondozási díjra) való jogosultságával, azok összegszerűségével foglalkozunk. Külön kitérünk arra, milyen problémákat vethet fel az egyes ellátásokra való jogosultság elbírálásakor az egyéni vállalkozói tevékenység - sokszor indokolatlan - szüneteltetésének a kérdése.

Tovább a cikkhez

ART

Az elektronikus számlák megőrzése 56

Az adózási folyamatok elektronizációjának következménye, hogy az adózók által teljesítendő egyéb kötelezettségeket is elektronikus úton teljesítik az erre kötelezettek. Nincs ez másként az iratőrzési kötelezettség vonatkozásában sem. Jelen cikk az iratok, ezen belül az elektronikus számlák elektronikus archiválását részletezi.

Tovább a cikkhez

MUNKAJOG

Távmunka – a veszélyhelyzet különös szabályaival 60

A pandémia fókuszba hozta a távmunkát minden olyan munkakör esetében, ahol a klasszikus munkahely alternatívája lehet a munkavállaló lakóhelye. Írásunkban bemutatjuk, a veszélyhelyzet munkajogi szabályozása miként módosította átmenetileg a távmunkavégzés szabályait, és kitérünk az érintetlenül hagyott rendelkezésekre is. Megtudhatjuk, mit jelent és hogy miért kellene szabályozni a lekapcsolódás jogát – a munkavállaló valós kikapcsolódásához…

Tovább a cikkhez

2021 / 10 lapszám címlap képe

E-Önadózó megtekintése

Önadózó újság: havonta 64 oldalon


Önadózó Online: e-Önadózó, gazdag szolgáltatások, mobilon és tableten is


Szabályzatok: Számviteli politika, GDPR szabályzat, Pénzmosás elleni szabályzat, Cafetéria szabályzat - előfizetőknek ingyenesen


Önadózó Gyorskérdés: szakértőink válaszolnak


2 + 2 mérlegképes kredit: kiadványkredit + szervezeti kredit


Önadózó Expressz Hírlevél: hetente kétszer


Önadózó Ügyfélszolgálat: info@onadozo.hu - telefon: 30 158 8787

A tartalmakat lapunk előfizetői regisztráció, vagy belépés után érhetik el.

Korábbi Önadózó lapszámok

Olvasói vélemények

  • Nagy elismeréssel adózunk az Önadózó szerkesztésével kapcsolatban. El kell mondjam, nagyon sok kiadványt lemondtunk a jövő évtől, de az Önadózót biztosan nem fogjuk, mert nagyon sok értékes információt találunk benne.

    Hochschornerné Strasszer Éva

  • Köszönjük szépen a cafeteria szabályzatot. Egyetlen szaklapot, fórumot sem láttunk, ahol ilyen nagy segítséget kaptunk volna (ideértve a számviteli szabályzatokat is). Örömmel vagyunk az Önök előfizetői. Igazán köszönjük az adminisztrációkkal teli szakmánkban ezt a nagy segítséget.

    Nagy Edit

  • Ebben minden benne van. A többi nyugodtan lemondható!

    T.A.

  • Köszönet a KIVA-kalkulátorért. Ez az első, ami teljesen érthető és áttekinthető, nemcsak a háttérben számol néhány adatból. Én is valami hasonló levezetést terveztem összeállítani, nagyon köszi, hogy nem kellett. 

    Móczár Magdolna

  • Mindenek előtt gratulálok Önöknek ahhoz, hogy a NGM max ponttal értékelte az Önadózó szakmaiságát a kreditpontok odaítélésekor! Hasonlóan gondolom én is már régóta, és gondoltam már tavaly év végén is, amikor egy Önadózó előfizetéssel ajándékoztam meg a könyvelőmet karácsonyra. 

    Bálint József ügyvezető

  • Tisztelt Adónet.hu Zrt! Hálásan köszönöm a feltöltött pénzmosás elleni szabályzatot, Dr. Szabó Tibor Úr alapos munkáját! Hatalmas terhet vettek le a vállunkról, nagy segítség volt a tennivalók felsorolása is! További jó munkát kívánok!

    Varga Zsuzsanna

  • Talán már több, mint egy évtizede, hogy évről-évre támaszunk és szakértő társunk az Önadózó Szaklap. Ezúton megköszönjük a színvonalas és megbízható tartalmat, amelyhez hasonlót továbbra sem találunk a szakmában.

    Kristóf Jánosné

  • Gratulálni szeretnék a munkájukhoz, az újsághoz, a weboldalhoz, a fórum szakértőinek a sok jótanácsért pedig külön köszönet! A leghasznosabb szakmai lap az Önöké, minden más kiadványt lemondtam, csak innen tájékozódom minden szakmai témában.

    Beckné Bakos Márti

  • Gondolkodom az előfizetésen, mert kezd abnormálissá válni MO-n a jogi helyzet. 35 éve vagyok a szakmában, de most semmiben nem vagyok biztos.

    B.L.É.

  • Gratulálni szeretnénk Önöknek, mert nagyon hasznos a fórum és az újság is. Csak ezt az újságot olvassuk és ezt az oldalt használjuk. Az újságba nagyon jók a gyakorlati példák, a fórum rendkívül hasznos, és mindemellett gyors is. Az ügyfélszolgálat elérhető és segítőkész.

    4 Negyed Kft.

Önadózó Cikkek