Hírek

Egy tanulságos adóellenőrzés

ART

A többmillió forint értékű munkákról, anyagbeszerzésről semmilyen dokumentum (például szerződés, kivitelezési terv, teljesítésigazolás, elszámolás) nem készült. ● A számlakibocsátó a számlákat áfabevallásaiban nem szerepeltette, az áthárított adót nem fizette meg, és elérhetetlen volt. ● A számlák kiegyenlítése állítólag készpénzben történt, de ennek sem volt nyoma. ● A vállalkozás képviselője nyilatkozatát többször megváltoztatta ● A tanúk a legegyszerűbb kérdésekre is - mikor zajlott a felújítás, milyen munkálatok történtek, kik vettek részt benne - egymásnak ellentmondó válaszokat adtak.

Elfogadás küszöbén áll az EU Mesterséges Intelligencia Rendelete

DIGITALIZÁCIÓ

A szabályozás tiltani fogja a legkockázatosabb eseteket, így többek közt tilos lesz a mesterséges intelligenciát megtévesztő, manipulatív befolyásolásra használni, valamint annak felhasználásával általánosságban embereket megfigyelni. A rendelet ugyanakkor célzottan fog lehetőséget biztosítani a technológia használatára, amely során azonban szigorú szabályoknak kell megfelelni, illetve biztosítani kell az emberi felügyelet vagy felülvizsgálat lehetőségét is

Gazdálkodási naplók feltöltése - A Nébih keresi meg az eGN adategyeztetésben érintett gazdálkodókat

KKV

Február 15. éjfélig lehetett feltölteni a gazdálkodási naplókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) eGN (elektronikus gazdálkodási napló) rendszerébe. Több mint 100 ezer gazdálkodó, több mint 10 milliónyi adatot határidőre rögzített a rendszerben. A következő napokban a hivatal egyedileg, elektronikus úton keresi meg azokat az érintetteket, akiknél a beadott adatok alapján további adategyeztetésre van szükség a 2023. évi gazdálkodási naplóval kapcsolatban - jelentette be a hivatal.

Már az eÁFA-rendszeren keresztül is benyújtható a bevallás

ÁFA

Kedden lesz az áfabevallás beadási határideje, amely már az új eÁFA-rendszerben, akár annak webes felületén, akár gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira épülő szolgáltatáscsomag minden vállalkozásnak előnyös megoldást kínál az adókötelezettség teljesítésére - közölte a Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára

NAV: még egy hónapig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása

SZJA

Még egy hónapig, március 18-áig lehet kérni az szja-bevallási tervezet postázását az adóazonosító jel és születési dátum megadásával többféle módon is, március 15-étől pedig mindenki megnézheti online az szja-bevallási tervezetét, legegyszerűbben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélportálján, vagy az eSZJA-oldalán - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

Az egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony

MUNKAJOG

Az egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony a felek szóbeli megállapodása alapján, a munkáltató bejelentésével jön létre.

2024. január 1. napjával módosult a lízing definíciója az SZJA törvényben

SZJA

2024-től az Szja törvény új lízingdefiníciót vezet be: csak pénzügyi lízinget ismer el, a Hpt-ben megállapított feltételek mellett.

MNB: márciusban rendkívüli lehetőség nyílik a lakásbiztosítások újrakötésére

JOG

Idén márciusban - ha az érintett ügyfél úgy dönt - egy hónapig soron kívül átköthetővé válnak a lakásbiztosítások. Az erről szóló tájékoztatót a biztosítóknak február 15-ig kell megküldeniük ügyfeleiknek - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Aktuális pénzmosás elleni feladatok

ART

2024. január 1-ével újfent módosult a Pénzmosás elleni törvény, és ez érinti a belső szabályzatokat is. Mérlegképes könyvelőknek, adótanácsadóknak, adószakértőknek, ingatlanvállalkozásoknak, székhelyszolgáltatóknak, kereskedőknek - és minden más szolgáltatónak is - javasolt a felülvizsgálatot mielőbb, még február hónapban elvégezni. Némileg módoultak az ügyfélazonosítás formanyomtatványai is. Önadózó előfizetők a szabályzat mintákat letölthetik belépés után a www.onadozo.hu oldalról.

NAV: benyújtható a bevallás az eÁFA-rendszerben

ÁFA

A havi bevallók 2024. február 20-ig, a negyedévesek 2024. április 22-ig, az éves bevallók pedig 2025-ben nyújthatják be először bevallásukat az eÁFA rendszerben

A kockázatok miatt egyre több cég szabályzatot vezet be a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

MUNKAJOG

Az MI helytelen alkalmazása adatvédelmi, szerzői jogi és fogyasztóvédelmi szempontból is komoly veszélyforrás. Az átfogó MI szabályzatok tartalmazzák az MI felhasználásának megengedett és tiltott módjait, valamint a használatra vonatkozó rendelkezések megsértésének következményeit, ami kritikus fontosságú lehet, ha a vállalkozás az MI alkalmazásával összefüggésben kárt szenved.

AM: kedvezőbbé válnak az anyajuh támogatás feltételei

TÁMOGATÁSOK

Idén kedvezőbbé válnak a termeléshez kötött anyajuh támogatásának feltételei Magyarország KAP Stratégiai Tervének első módosításával. A két érdemi változásról már most, az egységes kérelem idei benyújtási időszakát és a kapcsolódó nemzeti jogszabályok megjelentését megelőzően fontos a gazdálkodók tájékoztatása - közölte az Agrárminisztérium (AM)

Hatalmas kárt okoznak a pénzügyi bűncselekmények, ebben mindenki vesztes

JOG

A pénzügyi bűncselekmények egyik legveszélyesebb formája a csalás, ami ma már sok országban nemzetbiztonsági kockázatot is jelent. A technológia fejlődésével nem csak a bűnüldöző szervek, de a bűnelkövetők is egyre kifinomultabbak lesznek

A vezető tisztségviselők biztosítási kötelezettségének elbírálása, társadalombiztosítási jogállása

JÁRULÉKOK, TB

A betéti társaság, a közkereseti társaság és a korlátolt felelősségű társaság természetes személy tagjai társas vállalkozónak minősülnek, ha a társaság ügyvezetését nem munkaviszony alapján látják el. Kivétel ez alól, ha a  személyes közreműködésre tekintettel a vezető tisztségviselő társas vállalkozónak minősül.

Pénzmosás esettanulmányok - strómanokkal és netbankkal

ART

A bűnszervezet tagjai strómanok által alapított gazdasági társaságoknak nyittattak euró- és forintszámlákat, majd ezeket és a hozzájuk tartozó netbanki eléréseket a pénzmosás elkövetéséhez a külföldi bűnelkövetői körök rendelkezésére bocsátották

Indul a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz)

TÁMOGATÁSOK

A GINOP Plusz vállalkozásfejlesztést szolgáló prioritása keretében az NGM a lehető legrövidebb időn belül ki fogja írni a pályázatokat a mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Az alapvetően hitelre épülő, valamint a kisebb mértékben vissza nem térítendő támogatások elsősorban a technológiai és szervezeti megújuláshoz nyújtanak majd segítséget, továbbá ahhoz, hogy a vállalkozások meg tudják valósítani a versenyképesség megőrzéséhez szükséges digitalizációs és energiahatékonysági beruházásokat.

A mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni adó-visszaigénylés

EGYÉB ADÓK

Ki jogosult az adó-visszaigénylésre? ● Milyen tevékenységek után igényelhető vissza az adó? ● Milyen feltételei vannak az adó-visszaigénylésnek? ● Mennyi a visszaigényelhető adó mértéke? ● Milyen feltételei vannak a gépi bérmunka-szolgáltatás során felhasznált gázolaj utáni jövedéki adó-visszaigénylésnek? ● Melyek az adó-visszaigénylés korlátai? ● Milyen további feltételei vannak a de minimis támogatás igénylésének?

Könyvelői felelősség a nullás áfabevallásokért - esettanulmány

JOG

Csaknem 550 millió forintos költségvetési csalás üzletszerű elkövetése miatt nyújtottak be vádemelési javaslatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy budapesti cégvezető és könyvelője ellen. Mert ez utóbbi folyamatosan nullás bevallásokat nyújtott be

Társaság tagjának eladott ingatlan esetén a szokásos piaci érték megállapítása elengedhetetlen

SZJA

Ha a forgalmi érték jelentősen meghaladja a könyv szerinti értékben megállapított vételárat vállalkozás és tag közötti adásvétel esetén, akkor az adóhatóság jogosult a szokásos piaci érték megállapításából eredő különbözet, mint vállalkozásból kivont jövedelem adójogi következményeinek levonására.

Külföldiek tulajdonszerzése - januárban ismét módosult a szabályozás

JOG

A covid óta együtt élünk azzal a szabállyal, amely engedélykötelessé teszi külföldiek tulajdonszerzését egyes magyar stratégiai ágazatban működő társaságokban. Bár veszélyhelyzetről már rég nem beszélhetünk, a szabály várhatóan jó ideig velünk marad – csak közben párszor módosult. Mint ahogy ez megtörtént idén januárban is, derül ki a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalójából.


Vissza az előző oldalra