Hírek

Az előzetes munkahelyi kockázatértékelés elmulasztása milliós bírságot is eredményezhet

MUNKAJOG

A munkavédelmi törvény szabályai szerint a munkáltatónak az irodai/telephelyi visszarendeződés előtt rendelkeznie kell kockázatértékeléssel annak érdekében, hogy a működéssel kapcsolatos veszélyforrásokat számba vegye, és annak hatásait kezelje.

Tovább nőtt a bértámogatási program iránti érdeklődés

MUNKAJOG

Eddig több mint 7200 vállalkozás adott be pályázatot, 95 ezer munkavállalóra. Dolgozónként - a három hónapos támogatási időszak alatt - átlagosan 167 ezer forint támogatást tudnak biztosítani. A legtöbb támogatási igény a feldolgozóiparból, a turizmus-vendéglátásból, a kereskedelmi ágazatból, a gépjárműjavításból, valamint a szállítás-raktározás ágazatból érkezett.

Munkahelyteremtő bértámogatási program indul

TÁMOGATÁSOK

Ehhez dolgozókat kell felvenni. A támogatott 6 hónap alatt legfeljebb havi 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatónak, így minden álláskereső elhelyezkedését és munkahelyének megőrzését havi nettó 112 ezer forint bértámogatással segíti a program. A kérelmeket a munkaadók május 18-tól nyújthatják be a területileg illetékes járási, vagy Budapesten a kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályaira.

Az Adókamara javaslata a mikro- és kisvállalkozásokat segítő újabb adózási intézkedésekre

ART

1. Az új Tbj. ne lépjen hatályba július 01-én csak 2021 január 01-én. 2. A 2020. július 01-től hatályba lépő minimál járulékra átmeneti szabály a bértámogatásban részesülőknél. 3. A kiva szerint adózóknál a SZÉP Kártya juttatás kiva adóalapból történő kivétele. 4. Fejlesztési tartalék kedvező szabályának kiterjesztése egyéni vállalkozókra. 5. COVID-19 teszt Szja mentességének kimondása. 6. A 2020. július 01-től hatályba lépő online számlázás bejelentés elhalasztása.

Az adózás digitális átalakulása miatt egyre több feladattal szembesülnek a vállalatok

DIGITALIZÁCIÓ

Magyarországon is számos új, az operatív működést érintő technológiai megoldást vezettek be az elmúlt időszakban az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszertől az online számlakezelés kibővítéséig. A vállalkozásoknak el kell dönteniük, hogy házon belül építik ki a szükséges emberi és technológiai képességeket, vagy olyan külső partnerrel dolgoznak, amelyik rendelkezik a megfelelő kapacitásokkal és ismeretekkel. A feladat elvégzéséhez szükséges adószakértői elvárások is látványosan növekedtek. Olyan eszközöket kell alkalmazni, mint a mesterséges intelligencia, az automatizálás, a gépi tanulás vagy az adatvagyon-kezelés és -elemzés.

Ingyenes termékátadások, szolgáltatásnyújtások adójogi megítélése

ÁFA

A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetre tekintettel számos adomány, felajánlás érkezik mind magánszemélyek, mind vállalkozások részéről rászoruló személyek, szervezetek részére. Kérdésként merül fel, hogy jelen esetben hogyan kell kezelni adózási szempontból ezeket az ingyenesen átadott termékeket, ingyenesen nyújtott szolgáltatásokat.

Végrehajrában az szja bevallás és az 1 százalékos felajánlás

SZJA

Egy adminisztrációs könnyítés miatt az egyházak várhatóan több érvényes egy százalékos nyilatkozattal számolhatnak. A szabály értelmében a tavaly tett egyházi felajánlások az idén is érvényesek. Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak

Vállalkozási, működési, létezési szabályok Budapesten 2020. május 18-tól

JOG

A 211/2020-as Kormányrendelet Budapesten megszüntette a kijárási korlátozásokat, egyúttal meghatározta a betartandó védelmi intézkedéseket. Vállalkozásokra, üzletekre, vendégekre, vásárlókra egyaránt vonatkozik. Anyagunkat előfizetőink szabadon felhasználhatják munkatársaik, ügyfeleik tájékoztatására, az ONLINE / SEGÉDLETEK menüből Word formátumban is letölthető.

Átlagosan havi 60 ezer forint támogatást ad az állam a bértámogatási programban

MUNKAJOG

A legtöbb igénylés a turizmus-vendéglátás területéről és a kereskedelmi ágazatból érkezik. Négyórás részmunkaidőnél az állam maximum 75 ezer, 4 óránál kevesebb foglalkoztatás esetén pedig akár több mint 100 ezer forint támogatást biztosít havonta

Visszatérés a home officeból – de hogyan?

KKV

Hogyan kezdjük újra, vagy hogyan folytassuk? Úgy tűnik, a karantén időszaknak lassan vége, és újra indulhatnak a szolgáltatások, a termelés, valamennyire lassan helyreáll a gazdasági és a hétköznapi élet is. Most válik világossá, hogy vajon ki, hogyan, mennyire hasznosan töltötte a kényszerű bezártság, vagy munkaidő csökkenés idejét.

Mi a teendő, ha valaki nem tudja befizetni személyi jövedelemadóját?

SZJA

Az adóhatóságnak nincs mindig tudomása a magánszemélyek munkaviszonyon felüli, jellemzően tőkejövedelmeiről, ezek közül sokat az éves szja-bevallás keretében kell bevallani, majd az adót befizetni utánuk, ami idén a koronavírus járvány okozta válság miatt nehézséget okozhat

Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozásoknak technológiai fejlesztésekre

TÁMOGATÁSOK

A támogatásból új eszközök, gépek szerezhetők be, továbbá új technológiai rendszerek és kapacitások alakíthatók ki. Támogatható automatizált termelési rendszerek, gyártási technológiák és információs technológiák fejlesztése, gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése, ingatlannal kapcsolatos infrastrukturális és ingatlan beruházás, műszaki-, termék- és szolgáltatásfejlesztés, továbbá a fejlesztéshez kapcsolódó képzés és tanácsadás.Indul május 29-én

NAV: egyéni vállalkozók, őstermelők és áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket

SZJA

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és áfafizetésre kötelezett magánszemélyek bevallási tervezete nem válik automatikusan személyijövedelemadó-bevallássá, mivel a tevékenységükhez kapcsolódó adatok nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában, így nem is kerülhettek bele a tervezetbe. Ki kell tehát egészíteniük a vállalkozói, az önálló valamint az őstermelői tevékenységből származó jövedelmekkel, fizetési kötelezettségeikkel. Jövő szerdáig van erre idő

Kiugróan sok egyéni vállalkozás szünetelteti tevékenységét idén tavasszal

KKV

A legtöbb szüneteltetés a fodrászat, szépségápolás területén fordul elő, arányaiban viszont leginkább a járművezető-oktatókat érintette. A vállalkozói tevékenység újraindítása egyelőre nem általános, de már 12 ezren döntöttek a folytatás mellett, és májussal a szüneteltetések száma sem nőtt már olyan mértékben, mint előtte.

Itt vannak az új pénzmosás elleni szabályzatok - Önadózó előfizetőknek ingyenesen! Csak egy kattintás és kész!

JOG

Bár április 9-ig kötelező volt elkészíteni, nem biztos, hogy most ez a legfontosabb, de az Önadózó megcsinálta az előfizetőinek ezt is. Csak egy kattintás - és az adatai megadása után letudhatja az egészet. A csomagok tartalmazzák a 2020-as szabályoknak megfelelően átdolgozott pénzmosás elleni belső szabályzatot, belső kockázatértékelést, oktatási segédletet, tankönyvvel vizsgakérdésekkel. Könyvviteli szolgáltatóknak, adótanácsadóknak, adószakértőknek, ingatlanügyi tevékenységet végzőknek külön, külön. Már az e szabályzat szerinti adatlapokat kell alkalmazni!Önadózó előfizetőknek ingyenes! Letölthető belépés után a Webáruház / Szabályzatok menüből!

Tört hónapra is kérhető a Kurzarbeit

MUNKAJOG

Előre kell gondolnia arra is, hogy a csökkentett munkaidőben hogyan fogja megoldani a munkaszervezést, figyelembe véve olyan szempontokat, mint pl. a munkaidő-beosztásnak az üzletek nyitva tartásához való igazítása. A támogatás három hónapja alatt ugyanis a rendkívüli munka nem megengedett, viszont szóba jöhet akár a munkaidőkeretben történő foglalkoztatás.

Figyelem! Közeledik az Szja bevallási határidő

SZJA

A bevallási határidő május 20-a, addig még bárkinek lehetősége van arra, hogy az elektronikus megoldás helyett akár papíralapon küldje be bevallását, és rendelkezzen adója 1+1 százalékáról.

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási információk

EGYÉB ADÓK

Megnyílt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete. A 2020-as bevallásokat 2020. május 31-ig kell benyújtania az élelmiszerlánc szereplők többségének. Az országos járványhelyzetre tekintettel ugyanis – a Kormány rendelkezése alapján – a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban érintett cégek esetében 2020. szeptember 30-ra módosul a határidő.

3+1 jogi tipp a munkahelyek újraindításához

MUNKAJOG

A járvány sok helyen nagyon megváltoztatta a munkakörnyezetet, a vírusveszély miatt pedig az eddig megszokott és bevált munkaszervezési módszerek, munkavédelmi eljárások átgondolásra, felülvizsgálatra szorulnak. A járvány terjedésének csökkenésével lehetővé válik egyes munkatevékenységek fokozatos újrakezdése. A fertőzés veszélye azonban továbbra is fennáll, a vírus viselkedését senki nem látja biztosan előre, ezért fokozott körültekintéssel lehet csak a cégek működését lépésről lépésre újraindítani. 

ITM: megtízszereződött a bértámogatás igénylése

TÁMOGATÁSOK

Május 7-ig 3953 munkáltató igényelte közel 54 ezer dolgozó részére a kormányzati bértámogatást. A kutatás-fejlesztési és innovációs bértámogatásra is lehet jelentkezni, amelyre 376 kérelem érkezett be, és ezzel közel 5900 kutató és mérnök munkahelyének megtartását tudják biztosítani. Eddig 163 064 ember kért munkanélküli segélyt vagy jövedelempótló támogatást, mert nincs munkája.


Vissza az előző oldalra