Hírek

Önkormányzatok gazdálkodása - új tervek

ART

Az új önkormányzati törvény koncepciója szerint a helyhatóságok megváltozott finanszírozási rendszere legkorábban 2013-tól léphetne hatályba, de 2012-tõl már az új szemlélet alapján történhetne az önkormányzatok pénzellátása.

Otthonteremtési stratégia a teljes lakásvertikumra

ART

A banki különadó alapja csökkenthetõ lenne a lakás építésére, vásárlására, bõvítésére, korszerûsítésére és felújítására nyújtott hitel-, illetve lízingállománnyal, az állam ezzel is élénkítené a bankok lakáshitelezési készségét - tartalmazza egyebek mellett az Otthonteremtési stratégia vitairata, amely a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján jelent meg szerdán.

Már csak 4 napig igényelhetõ a Diákhitel

ART

Már csak négy napjuk maradt május 16-ig az igénylésre azoknak a hallgatóknak, akik a tavaszi szemeszterben még szeretnének Diákhitelt kapni. A felvehetõ hitelösszeg akár 200 ezer – költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer – forint is lehet. Aki most lekési az igénylési határidõt, az már csak a jövõ tanévben kérheti ezt a kedvezõ, hitelbírálat nélkül elérhetõ speciális kölcsönt.

Munkát terhelõ adó mértéke OECD-térségben

ART

A munkát terhelõ adók és társadalombiztosítási járulékok átlagosan nõttek az OECD-térségben, Magyarországon azonban csökkentek 2010-ben elsõsorban jövedelemadó-kulcsot érintõ reformok miatt - derül ki a Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán nyilvánosságra hozott jelentésébõl.

Meghosszabbított nyítvatartással készül a Posta

ART

Meghosszabbított nyitva tartással készül a személyi jövedelemadó bevallások jövõ pénteki feladási határidejére a Magyar Posta.

Alkotmánybírósághoz fordul a PSZ a különadó miatt

ART

Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a 98 százalékos különadónak a parlament által hétfõn elfogadott új szabályai miatt; a beadvány a jövõ hét végére elkészülhet - közölte Galló Istvánné, az érdekképviseleti szervezet elnöke kedden az MTI-vel.

Május 15-ig kérhetõ a bérkompenzáció

ART

A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak május 15-ig pótlólag leadhatják munkáltatójuknak igénylésüket a januárban életbe lépett adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló kompenzációra.

Transzferár-nyilvántartás minták CD -az Önadózótól

ART

A CD az önkormányzati tulajdonú cégek transzferár-nyilvántartás készítési problémáira nyújt megoldást, azzal, hogy a leggyakrabban felmerülõ ügyletekre vonatkozóan tartalmaz percek alatt adaptálható mintákat, amelyek magukban foglalják a jogszabályokban elõírt összes kötelezõ tartalmi elemet.

A 2010-ES ÜZLETI ÉV ZÁRÁSÁRA

ART

Olvassa Botka Erika írását az Önadózó májusi számában: A 2010-es üzleti év zárását egyrészt befolyásolják új jogszabályi elõírások, másrészt a vállalkozásoknál a gazdasági válsággal összefüggésben a tevékenység szûkülése. Az elõbb említett körülmények hatással vannak a beszámoló összeállítására is. E cikk keretében az ezekbõl adódó zárlati feladatokra szeretnék kitérni. Az írás és további kapcsolódó témák az Önadózó májusi számában olvashatók.

A k+f ráfordítások emelésérõl

ART

A cégek egyelõre nem tervezik, hogy jelentõs mértékben növelik a kutatás-fejlesztési ráfordításaikat, miközben a Deloitte felmérése szerint a vállalati szektor bevonása elengedhetetlen ahhoz, hogy 2020-ig teljesülhessen az a kiemelt kormányzati cél, miszerint Magyarország GDP-arányos k+f ráfordítása 1 százalékról 1,8 százalékra emelkedjen.

Áfa törvény és a számlázás - Sämling konferencia

ART

Áfa törvény és a számlázáskonferencia, 2011. május 25-én! Önadózó elõfizetõknek 10% kedvezménnyel!

Ab-döntés a különadóról

ART

Az Országgyûlés megteheti, hogy a 2010-es adóévre különadót vet ki, ehhez azonban új törvényt kell alkotnia - derül ki abból a határozatból, amellyel az Alkotmánybíróság pénteken a hatálybalépésére visszaható hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló tör­vénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követõen megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.

Telefonos ügyintézõi rendszer az adóhatóságnál

ART

Az állami adóhatóságnál az általános telefonos tájékoztató rendszer mellett mûködik egy telefonos ügyintézést biztosító szolgáltatás, az Ügyintézõi Contact Center (ÜCC). Az ÜCC-t egyedi azonosító számmal lehet igénybe venni, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján elérhetõ 11UK30-as nyomtatványon illetékmentesen lehet kérni.

Sinen van a látványsportok adókedvezménye

ART

Június 15-én léphet életbe a magyar sportot érintõ társaságiadó-kedvezményrõl szóló törvény, amely a jövõ héten kerül az országgyûlés elé.

Még mindig vagyongyarapodás ellenõrzés

ART

A vagyonosodási vizsgálatok olyan kölcsönneppereket neveltek ki, akik a szerzõdéses összeg néhány százalékáért biztosítanak - papíron - kölcsönt az ellenõrzés alá vont személynek - írta a csütörtöki Napi Gazdaság.

Szja bevallási aktualítások

ART

Az idén várható személyi jövedelemadó (szja) bevallásoknak még a felét sem nyújtották be eddig a bevallásra kötelezett magánszemélyek - mondta Honyek Péter, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivõje.

Az üzleti jelentés - nem része a beszámolónak

ART

A számvitelrõl szóló 2000. évi C. tv. (Sztv.) 19. § (1)bekezdés rendelkezése szerint: Az éves beszámoló mérlegbõl, eredmény-kimutatásból és kiegészítõ mellékletbõl áll. Az éves beszámolóval egyidejûleg üzleti jelentést is kell készíteni. Nem része tehát az éves beszámolónak az üzleti jelentés.

Transzferár-nyilvántartás minták CD -az Önadózótól

ART

A CD az önkormányzati tulajdonú cégek transzferár-nyilvántartás készítési problémáira nyújt megoldást, azzal, hogy a leggyakrabban felmerülõ ügyletekre vonatkozóan tartalmaz percek alatt adaptálható mintákat, amelyek magukban foglalják a jogszabályokban elõírt összes kötelezõ tartalmi elemet.

Megjelent az Önadózó májusi száma

ART

Így segíti az Ön munkáját az Önadózó májusban: A 2010-es üzleti év zárására * A számviteli beszámoló közzététele és gyakorlati kérdései * Társasági adóbevallás 2010 * A nonprofit szervezetek 2010. adóévi társasági adóbevallása * Az ágazati különadók bevallása * A helyi iparûzési adó bevallása * Egyszerûsített vállalkozói adó (EVA) bevallása * A mezõgazdasági õstermelésbõl származó jövedelem bevallása a 2010. évre * Ingatlan értékesítésének bevallása 2010-re * Transzferár-nyilvántartás minták önkormányzati tulajdonú cégeknek! * Az Áfa törvény uniós végrehajtási rendeletérõl * Egészségbiztosítást érintõ változások * Nyugdíjasok és egészségkárosodott személyek keresõ tevékenysége * A követeléselengedés illetékkötelezettsége * Gazdasági társaságok átalakulásának számvitele II. * Tudnivalók a munkaidõ-keretrõl * Bemutatkozik a Minõség Könyvelõk Klubja * Vezetõi információ – tényadatok értelmezése

Prémium számviteli továbbképzés

ART

A gyakorlati számviteli ismereteket Ön mindennap alkalmazza. Tudjuk, hogy kiváló gazdasági szakemberként többre van szüksége annál, amit a mérlegképes könyvelõk kötelezõ éves továbbképzésének számviteli modulja nyújt.


Vissza az előző oldalra