A 2023-ban érkező globális minimumadó jelentősen növelni fogja a multicégek terheit

TAO

Nyomtatás
Forrás: NEST Communications

Címkék: globális minimumadó


Történelmi mérföldkőnek számít a globális minimumadó a nemzetközi adózásban, mert közel 140 ország társaságiadó-szabályainak összehangolásával egy világszintű társasági adórendszer alapjait teremti meg. A várhatóan 2023-tól bevezetésre kerülő, 15 százalékos új adónem a nemzetközi vállalatcsoportokra vonatkozik majd. Magyarországon várhatóan 20-160 milliárd forinttal növeli a multinacionális cégek adóterheit – írja elemzésében Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hosszú ideje küzd a nemzetközi adóelkerülés, a jövedelmek átcsoportosítása ellen. Az elmúlt években különösen látványossá vált az a trend, hogy a digitális üzleti modelleken alapuló vállalkozások, mint például a Facebook, a Google, már nem abban az országban adóznak az üzleti működésből származó profit után, ahol az létrejött. Az országok között kiélesedett az adóverseny: az vonzott több multinacionális vállalkozást, amely kedvezőbb feltételeket, alacsonyabb adókat kínált. E folyamatok ellen lép fel a globális minimumadó.

A globális minimumadó a jelenlegi tervek szerint a 750 millió euró feletti konszolidált árbevételt elérő nemzetközi vállalatcsoportokra vonatkozik majd. Az OECD országokban tevékenykedő leányvállalatok 2023. január 1-jétől fizetik majd, mégpedig 15 százalékos adókulccsal” – tájékoztat Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász.

A szakértő kiemeli: történelmi mérföldkőnek számít a nemzetközi adózásban a közel 140 ország társaságiadó-szabályainak összehangolása, mert egy globálisan összehangolt társasági adórendszer alapjait teremti meg.

A 15 százalékos kulcs alkalmazása a gyakorlatban úgy alakul, hogy amennyiben a leányvállalat országában hatályos társasági adókulcs alacsonyabb, mint 15 százalék, akkor az adókötelezettség különbözetet az anyavállalatnak a saját országában kell megfizetnie. Mivel Magyarországon 9 százalékos a társasági adó, az eddigi információk alapján a globális minimumadó bevezetésével nőni fog a Magyarországon letelepedett multinacionális cégek adófizetési kötelezettsége. Korábbi sajtóhírek szerint 20-160 milliárd forinttal is nőhet a vállalatok adóterhe hazánkban” – mondja Dr. Bákonyi László.

A képet árnyalja, hogy a társasági adó mellett lesznek egyéb beszámítható adók is, mint a jövedelemre vagy a nyereségre kivetett adók, továbbá bizonyos specifikus tevékenységre kivetett adók is, ha azok a nettó nyereséget terhelik – Magyarországon például a várakozások szerint elszámolható lesz az iparűzési adó, az innovációs járulék és az energiaellátók jövedelemadója is.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra