A cégek fele még nem adta be a Tao. bevallását

TAO

Nyomtatás
Forrás: MTI

A beszámoló mellett az ötféle bevallást és a transzferár-dokumentációt is elég szeptember végén benyújtani. A határidő halasztás természetesen az öt adófajta későbbi megfizetésére is vonatkozik. Vagyis a cégeknek a társasági adót, a kisvállalati adót, az innovációs járulékot, az energiaellátók jövedelemadóját és a helyi iparűzési adót szeptember 30-ig kell befizetni

A társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz, bár a koronavírus-járvány legnagyobb adókönnyítése miatt több mint 150 ezer cégnek még mindig van egy hónapja erre - közölte  Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A beszámoló és az ahhoz kapcsolódó éves bevallások benyújtására és az adó megfizetésére nyitva álló határidőt a kormány négy hónappal meghosszabbította - emlékeztetett az államtitkár.

A kormány járványügyi döntései közül az adókönnyítéseken és a hiteltörlesztési moratóriumon túl az éves beszámolók halasztása érinti a legtöbbeket. A változás a 600 ezer cég és szervezet mellett a könyvelőknek és a könyvvizsgálóknak is nagy segítséget jelentett idén tavasszal - hangsúlyozta Izer Norbert, hozzátéve, hogy az éves beszámolók elkészítése, elfogadása, a könyvelési, adózási szakemberekkel történő egyeztetése nemcsak adminisztrációs terhet, de egészségügyi kockázatot is jelentett volna a koronavírus-járvány első szakaszában.

Az államtitkár nyomatékosította, hogy a beszámolót és a bevallásokat elegendő szeptember 30-ig elkészíteni és megküldeni, és az adót megfizetni is eddig az időpontig kell.

Augusztus végéig már 171 ezer társasági adóbevallás érkezett be az adóhivatalhoz. Az adatokból kiolvasható, hogy a cégek többsége egyre adótudatosabb - jelentette ki Izer Norbert.

Jellemzően azok a cégek nyújtották be korábban a bevallást, akiknek visszajárt a társasági adó. Sokan beküldték a bevallásukat, de az adófizetéssel kivárják a szeptember 30-át. Számításaik szerint mintegy 100 milliárd forint marad szeptember 30-ig a cégeknél, ami jelentős anyagi megtakarítás, illetve likviditási könnyebbség, hiszen, ezt összeget már május 31-ig be kellett volna fizetni - részletezte az államtitkár.

Kitért arra is, hogy a beszámoló készítés határidejének meghosszabbítása nemcsak a vállalkozásokra, hanem az egyéb szervezetekre (alapítványok, egyesületek, társasházak, lakásszövetkezetekre), valamint a költségvetési szervezetekre is vonatkozik.

A beszámoló mellett az ötféle bevallást és a transzferár-dokumentációt is elég szeptember végén benyújtani. A határidő halasztás természetesen az öt adófajta későbbi megfizetésére is vonatkozik. Vagyis a cégeknek a társasági adót, a kisvállalati adót, az innovációs járulékot, az energiaellátók jövedelemadóját és a helyi iparűzési adót szeptember 30-ig kell befizetni az államkasszába - idézte fel az államtitkár.

Megjegyezte, hogy a kedvező szabályok az eltérő üzleti éves adózókra is vonatkoznak akkor, ha a beszámoló közzétételi kötelezettségük április 22. és szeptember 30. között esedékes.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra