A fizetővendéglátókat érintő változások
Címkék: fizetővendéglátás
2025.január 1-jén a fizetővendéglátó tevekénységet folytatók tételes átalányadójával kapcsolatban a következő szabályok módosultak: A magánszálláshely fogalmának pontosítása ● Lakószoba fogalmának meghatározása ● A tételes átalányadó éves mértéke
A magánszálláshely fogalmának pontosítása
A magánszálláshely fogalma még 2024. július 26-án, a Kertv. alapján módosult,[1] ettől az időponttól a lakás és az üdülő mellett az emberi tartózkodásra alkalmas gazdasági épületet is magában foglalja. Az Szja tv. január 1-jei változása leköveti ezt a módosítást: a fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemély az adott adóévre akkor választhatja a tételes átalányadózást, ha a tevékenységet legfeljebb három, a tulajdonában vagy haszonélvezetében lévő, Kertv. szerinti magánszálláshelyen, azaz lakásban, üdülőben vagy emberi tartózkodásra alkalmas gazdasági épületben folytatja.[2]
Lakószoba fogalmának meghatározása
A tételes átalányadó szempontjából lakószobának kell tekinteni – a lakószoba méretétől függetlenül – azt a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvény szerinti lakóhelyiséget,[3] amelyben legalább egy fekhely, vagyis ágy vagy alvásra használt egyéb bútor elhelyezhető. Az adót ingatlanonként legalább egy lakószoba után kell megfizetni.
A tételes átalányadó éves mértéke
A tételes átalányadó éves mértéke 2025. január 1-jétől lakószobánként
- 150 ezer forintra emelkedik azokon a településeken, ahol a tárgyévet megelőző második évben a vendégéjszakák száma meghaladta a 2 milliót, és
- 38 ezer 400 forint marad azokon a településeken, ahol a tárgyévet megelőző második évben a vendégéjszakák száma 2 millió alatt volt.[4]
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden év január 31-ig közzéteszi a honlapján azon települések listáját, ahol a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a tárgyévet megelőző második évben a vendégéjszakák száma meghaladta a 2 milliót. 2025-ben a településlistán egyedül Budapest szerepel.
----------------
[1]A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (Kertv.).
[2] A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) 57/A.§ (2) bekezdés.
[3] A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 91/A.§ 8. pont szerinti lakóhelyiség.
***
Egyéni vállalkozók adózási kézikönyve 2025
Adótippek az átalányadó, a vállalkozói Szja és az új kata alkalmazásához ● Hogyan vegyük ki a pénzt vállalkozásból? ● Adózás- és könyveléstechnikai tudnivalók ● Működési szabályok a vállalkozásban ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is (a könyv már nyomdában, az átfutás után szállítjuk, az e-könyv verzió (pdf) azonnal letölthető. Megrendelés és további infó: Önadózó Webáruház
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Egyszeres könyvvitel a gyakorlatban
Bruttó ár: 25 200 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 20 160 Ft
Postaköltség: 2 625 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja



