A fuvarozók szerint továbbra sem egyértelműek a részletszabályok a német minimálbérrel kapcsolatban

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: német minimálbér


A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) szerint továbbra sem egyértelműek a részletszabályok a német minimálbérrel kapcsolatban, a szervezet egyelőre arra sem tud válaszolni, hogyan számfejtik majd a cégek az érintett fuvarozók januári bérét, miközben az Európai Bizottság már egyeztet Németországgal az ügyben.

Németországban január 1-jével vezették be a valamennyi ágazatban egységesen kötelező, óránkénti 8,5 eurós (mintegy 2700 forint) minimálbér intézményét. A szabály az ország területén folytatott munkavégzésre vonatkozik, így azokban az esetekben is, amikor a munkavállaló csak ideiglenesen tartózkodik Németországban, és nem németországi székhelyű cég alkalmazásában áll. A minimálbér így a külföldi szállítmányozó cégek alkalmazottainak is jár, amíg német területen végeznek munkát, akkor is, ha csupán átutaznak az országon.
 
Az MKFE az kedden azt írta: részben választ kaptak a német Szövetségi Munkaügyi és Szociális Minisztériumnak január 8-án eljuttatott kérdéseikre, ugyanakkor több részletszabály - így a minimálbér megfizetése, a bérszámfejtés, a munkaidő feljegyzése, az ellenőrzés - ennek ellenére sem egyértelmű. Hozzáfűzik: nem tudják, a cégek hogyan számfejtik majd érintett alkalmazottaik januári bérét. 
 
A magyar fuvarozói érdekképviseletek mellett a lengyel, a cseh, a szlovák és a román egyesületek is felléptek az ügyben, és ehhez az összefogáshoz csatlakoztak a balti államok, továbbá Románia, Bulgária és Horvátország, Szlovénia is - jelezte az MKFE.
 
Hozzáfűzik: egyelőre nem tudnak arról, hogy bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt magyar fuvarozókat megbírságoltak volna. Az MKFE felhívja tagjai figyelmét arra is, hogy a német hatóságok hivatalos álláspontja a szabályozás hatályát, valamint a bejelentési kötelezettséget illetően változatlan, így utóbbi elmulasztása 30 000 euróig terjedő bírságot vonhat maga után.
 
"Egyre több országban látják úgy, hogy a német intézkedés indokolatlanul versenykorlátozó, több ponton is sértheti az Európai Unió jogát és az egységes piac alapelveit, amellett, hogy jelentős adminisztratív terheket ró az érintettekre" - hangsúlyozza az MKFE. 
 
A Der Spiegel német hírmagazin múlt pénteken írt arról, hogy az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a német kormánytól arról, hogy miért terjed ki a minimálbérről szóló törvény hatálya a külföldi fuvarozó cégek alkalmazottaira akkor is, amikor csupán átutaznak az országon. A lap értesülései szerint a brüsszeli bizottság hozzákezdett az esetleges kötelezettségszegési eljárást megelőző úgynevezett strukturált párbeszédhez.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra