A Kúria a bíróságok hatályon kívül helyezési gyakorlatát vizsgálta - adóperekben is

JOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adóperek


A bírók a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásával, illetve a szakértői bizonyítással összefüggésben vétenek leginkább. A felperesek, illetve jogi képviselői elsősorban a pontatlanul, homályosan megfogalmazott keresetlevelekkel nehezítik a jogérvényesítést

A bíróságok közigazgatási perekben követett hatályon kívül helyezési gyakorlatát vizsgálta a Kúria azért, hogy a bírák, illetve az ügyfelek és jogi képviselőik tanulhassanak hibáikból. Tóth Kincső, a Kúria közigazgatási ügyszakos tanácselnöke egy Budapesten tartott háttérbeszélgetésen beszélt erről.
 
A Kúria joggyakorlat-elemző munkacsoportja mintegy kétszáz, 2013 és 2016 közötti lezárt ügy aktáinak vizsgálata alapján arra a következtetésre jutott, hogy eljárásjogi szempontból a bírók a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásával, illetve a szakértői bizonyítással összefüggésben vétenek leginkább. A felperesek, illetve jogi képviselői elsősorban a pontatlanul, homályosan megfogalmazott keresetlevelekkel nehezítik a jogérvényesítést, az időszerű és szakszerű ítélkezést. 

Emellett a felek közvetlen érintettsége, illetve annak hiánya, továbbá a bizonyítási teher kérdése is okozott problémákat a közigazgatási perekben. De még az is előfordult, hogy az alsóbb fokú bíró nem tartotta be a kúriai iránymutatást - tette hozzá Tóth Kincső.

Kifejtette: ennek oka lehet, hogy az alsóbb fokú bíró önkényesen vagy éppen szakmai meggyőződéséhez, vélt igazához ragaszkodva tudatosan szembemegy a felsőbb bírósági iránymutatással. De az is okozhatja, hogy a Kúria iránymutatása nem volt egyértelmű, meggyőző - jegyezte meg önkritikusan a tanács elnöke.

Tóth Kincső kérdésre válaszolva elmondta azt is: a közigazgatási ügyszakra nem jellemző, hogy a felsőbb bíróságok hatályon kívül helyezéssel, új eljárásra utasítással igyekeznének szabadulni az érdemi döntés felelősségétől. Hatályon kívüli helyezésre közigazgatási perekben túlnyomórészt indokolt esetben került sor.

Arra a kérdésre, hogy a közigazgatásból érkező szakemberek mennyire válnak be bíróként, a Kúria tanácselnöke elmondta: aki eléggé nyitott, szakmai fejlődése érdekében igényli és elfogadja a segítséget, az jó bíróvá válhat. Az adóügyek területére jellemző például, hogy az adóigazgatásból érkező szakemberekből kiváló bíró lesz.

A joggyakorlat-elemző csoport nem tárt fel jogalkotási beavatkozást igénylő problémákat a szabályozásban, az összefoglaló vélemény elsősorban a bírák továbbképzését segítheti - mondta Tóth Kincső.

A felülvizsgálati bíróság közigazgatási perekben követett hatályon kívül helyezési gyakorlatát vizsgáló joggyakorlat-elemző csoport mintegy félszáz oldalas összefoglaló véleménye elérhető a https://www.kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/a_felulvizsgalati_birosag_kozigazgatasi_perekben_kovetett.pdf internetes címen.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra