A minimális építőipari rezsióradíj 5070 forintra emelkedhet az idén

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: rezsióradíj


A rezsióradíj kiszámításánál a szakszövetség több mint 20 tételt, köztük a garantált bérminimumot, a pótlékokat (túlórapótlék, műszakpótlék), a szociális hozzájárulási adót, a csoportos személyszállítás és az ügyviteli, munkahelyi irányítás költségeit vette figyelembe.

A minimális építőipari rezsióradíj 11,9 százalékkal, 5070 forintra emelkedhet az idén az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) számításai szerint - közölte az ÉVOSZ 

A rezsióradíj kiszámításánál a szakszövetség több mint 20 tételt, köztük a garantált bérminimumot, a pótlékokat (túlórapótlék, műszakpótlék), a szociális hozzájárulási adót, a csoportos személyszállítás és az ügyviteli, munkahelyi irányítás költségeit vette figyelembe. A kalkuláció alapját az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 2021-re meghatározott, 4530 forintos minimális építőipari rezsióradíj adta.  

A közlemény szerint a tételek közül tavalyhoz képest 19 százalékkal nőtt a garantált bérminimum, valamint jelentősen emelkedtek a csoportos személyszállítás költségei: ennek az értéke egy munkaórára vetítve idén már elérte a 331 forintot. Az ügyvitel, munkahelyi irányítás ráfordítása pedig 1118 forintra emelkedett.

A csoportos személyszállítás költségeinek növekedését azzal magyarázták, hogy az építőipari vállalkozások székhelyüktől jóval távolabb is vállalnak munkát. Az ügyvitel, munkahelyi irányítás költségek emelkedésére pedig a szakképzetlen munkaerő arányának további növekedése miatt volt szükség, ez ugyanis indokolttá tette a mérnöki helyi munkavezetés fokozását.

Az ÉVOSZ honlapján olvasható tájékoztatás szerint az építőipari rezsióradíj a vállalkozó kivitelező vagy az alvállalkozó kivitelező szakági építési-szerelési termelő tevékenységének elvégzéséhez szükséges, egy aktív munkaórára vetített összes költsége. Az építőipari rezsióradíj tartalmazza a személyi jellegű költségeket, az ellátási költségeket, a fizikai dolgozók rezsi jellegű költségeit, az irányítási és az ügyviteli költségeket.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra