A munkaerőpiacra lépők utáni adókedvezmény érvényesítése


Idéntől a NAV az újonnan bejelentett munkavállalók esetében automatikusan vizsgálja a kedvezményre jogosultságot. A NAV ugyanis a nyilvántartásában szereplő adatok alapján automatikusan megküldi az érintetteknek elektronikus úton az igazolást, amelynek birtokában érvényesíthető a munkaerőpiacra lépő dolgozója után a kedvezmény.

Magyarország a legnagyobb adócsökkentő az Európai Unióban, és néhány éven belül szeretnénk elérni azt is, hogy a magyar legyen a legegyszerűbb, a legkevesebb adminisztrációt és a vállalkozásokat legjobban kiszolgáló adórendszer - mondta Izer Norbert államtitkár.
 
Már az idén egyre közelebb kerülünk ehhez a célhoz, hiszen azon túl, hogy öt adófajtával kevesebb lett, mostantól az adóhivatal értesíti a vállalkozásokat arról, hogy mely munkavállalói után vehetnek igénybe havonta több mint 31 ezer forint adókedvezményt - emelte ki. 
 
Az érintett vállalkozások hétfőn kapják meg az első olyan igazolásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), amelyek részletezik, hogy pontosan mely munkavállalók után vehető igénybe a havi 31 290 forint adókedvezmény - közölte.   
 
Az államtitkár felidézte, hogy a munkaerőpiacra lépők kedvezményét a vállalkozók minden olyan munkavállaló után igénybe vehetik, akinek az elmúlt 9 hónapban legalább 6 hónapig nem volt munkájuk. A kedvezmény két évig teljes munkáltatói adómentességet biztosít a minimálbér összegéig. Azaz munkáltatónak nem kell se szociális hozzájárulási adót, sem szakképzési hozzájárulást fizetnie a pályakezdők, a tartós munkanélküliek, és az anyasági ellátás után visszatérők után. A munkaerőpiacra lépők után még a foglalkoztatás harmadik évében is jár a kedvezmény, akkor a szociális hozzájárulási adó 50 százalékát kell csak megfizetni.
 
Izer Norbert elmondta, hogy a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében a jogalkotás során gyakorlatilag épp a visszájára fordították az igénybevétel menetét. Eddig a cégeknek kellett igazolni a kedvezményre való jogosultságot, például anyasági ellátás után visszatérők esetében a kismamának kellett beszereznie az igazolást. 
 
Idéntől viszont a NAV az újonnan bejelentett munkavállalók esetében automatikusan vizsgálja a kedvezményre jogosultságot. A vállalkozásoknak nincs is teendőjük - szögezte le Izer Norbert. A NAV ugyanis a nyilvántartásában szereplő adatok alapján automatikusan megküldi az érintetteknek elektronikus úton az igazolást, amelynek birtokában érvényesíthető a munkaerőpiacra lépő dolgozója után a kedvezményt - részletezte. 
 
A korábbi munkahelyükre visszatérő kismamákat foglalkoztató vállalkozások is jogosultak a kedvezményre - húzta alá az államtitkár. Hozzátette, hogy a kedvezmény igénybevétele ebben az esetben is rendkívül egyszerű, az igazolást a havonta benyújtandó járulékbevallásban kell kérnie a munkáltatónak.

A szocális hozzájárulási adóról szóló törvény szerint munkaerőpiacra lépő az, aki az állami adó- és vámhatóság rendelkezésére álló adatok szerint a kedvezményezett foglalkoztatás kezdetének hónapját megelőző 275 napon belül legfeljebb 92 napig rendelkezett a Tbj. szerint biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonnyal. E szabály alkalmazása szempontjából a biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonyba a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozást segítő ellátás vagy a gyermeknevelési támogatás (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: anyasági ellátás) folyósításának időszakát, valamint a közfoglalkoztatásban történő részvétel időtartamát nem kell beszámítani. A kedvezményezett foglalkoztatás kezdetének minősül az anyasági ellátásban részesült, illetve részesülő természetes személynek a korábbi kifizetőjénél történő ismételt munkába állásának kezdete is. (11.§/2/)

Az új, munkaerőpiacra lépést ösztönző kedvezmény a korábban nem foglalkoztatottakat célozza. Ez a kedvezmény kiterjed azokra, akik pályakezdők, tartósan álláskeresők, anyasági ellátások igénybevétele miatt maradtak távol a munkaerő-piactól, valamint azokra is, akik valamilyen egyéb okból maradtak inaktívak.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra