A PM szorgalmazza, hogy az érintettek már januárban igénybe vegyék az adókedvezményeket

SZJA

Nyomtatás

Ehhez időben le kell adni a kedvezmények igénybe vételéhez szükséges nyomtatványokat, de a kedvezmény nem veszik el akkor sem, ha azt most az adóelőleg számításakor elfelejtik figyelembe venni.

A Pénzügyminisztérium (PM) azt szeretné elérni, hogy minden érintett már januárban igénybe tudja venni a neki járó adókedvezményeket, és így a fizetése már januárban is több lenne a kedvezmény összegével - mondta Izer Norbert, a tárca adóügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
 
Rámutatott: gondot jelent, hogy több tízezer dolgozó késve adja le a szükséges nyilatkozatot, például a családi kedvezmény igénybevételéhez.
 
A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak gyermekenként 20 ezer, vagyis együtt 40 ezer forint, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 000 forint adómegtakarítást jelent.
 
Izer Norbert államtitkár elmondta: a PM figyelem-felhívó kampányának az a célja, hogy mindenki időben leadja a kedvezmények igénybe vételéhez szükséges nyomtatványokat, de fontos megemlíteni, hogy a kedvezmény nem veszik el akkor sem, ha azt most az adóelőleg számításakor elfelejtik figyelembe venni. 
 
Rámutatott: az első házasokat a kormány a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül havi 5000 forinttal támogatja. Emellett idén havi 7450 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amelyet az erről szóló kormányrendelet felsorol, ilyen például a laktóz- vagy gluténérzékenység is - jelezte az államtitkár.
 
Izer Norbert rámutatott: 2014-től már nemcsak a fizetendő személyi jövedelemadóból, hanem az egészségügyi és a nyugdíjjárulékból is levonhatják a dolgozók a kedvezmény összegét. A plusz összegek főként az alacsony keresetből élő többgyermekes családok lehetőségeit bővítik, s azokat hozzák kedvezőbb helyzetbe, akik egyedül nevelik a gyermekeiket.
 
Jelezte: 2016-tól nőtt a kétgyermekes családok adókedvezménye is. A két gyermeket nevelő szülőknél a fokozatos emeléssel 2019-re megduplázódott az adókedvezmény és a négy évvel ezelőtti havi 20 000 forint helyett már 40 000 forint marad a szülőknél. 
 
Emlékeztetett: míg 2010-ben mindösszesen 12 milliárd forintot fordított az állam családi adókedvezményre, és a nagycsaládosoknak járt csupán néhány ezer forintos havi adóenyhítés, addig az idén a PM számításai szerint 360 milliárd forint marad a legálisan dolgozó és gyermeket nevelő szülőknél a családi adókedvezménynek köszönhetően. 
 
Arról is szólt, hogy a másik, a legkisebb családokat segítő kedvezmény is állandó és kiszámítható, 2015 óta egyedüliként az Európai Unióban a kormány két éven keresztül egyfajta "állami nászajándékkal" támogatja a házasulókat. A házasságkötést követő 24 hónapon keresztül az ifjú házasok havi 5000 forint adókedvezményt kapnak, amely gyermekáldás esetén a családi kedvezménnyel együtt is igénybe vehető - fűzte hozzá az államtitkár.
 
Kiemelte: idén már havi 7450 forint személyi kedvezményt kapnak az adóból azok, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azok is, akik olyan betegségben szenvednek, amelyet az erről szóló kormányrendelet felsorol. A kedvezmény érvényesítésének feltétele a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozat, illetve a felsorolt betegségek esetén az orvosi igazolás, amelyet a szakorvos vagy a rendelkezésre álló leletek alapján a háziorvos állít ki a jogosult részére - mutatott rá az államtitkár.
 
Elmondta: az szja-bevallásokban rendszerint 1,1 millió magánszemély veszi igénybe a családi kedvezményt, 2018. januárjában viszont csak 727 ezren érvényesítették a kedvezményt, ők időben adták le az adóelőlegről szóló nyilatkozatukat a munkáltatóknak.
 
Megemlítette: a 2017-ről szóló szja-bevallásokban 81 700 első házas vette igénybe az adókedvezményt, ezzel szemben 2018. januárjában csupán mintegy 36 ezren adták le az adóelőleg nyilatkozatot, így ennyien kaptak a kedvezmény összegével több fizetést 2018 első hónapjában. Ehhez hasonlóan személyi kedvezményt a 2017-es bevallásban 217 ezren vették igénybe, 2018. januárjában viszont 82 ezren - közölte Izer Norbert.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra