A vállalatok többsége nem szüntette meg a cafeteria rendszerét

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: cafetéria


Ha a cégek beépítették volna a bérbe a cafeteria elemeit, akkor számolniuk kellett volna azzal, hogy ez a plusz bérelem minden alapbérhez kötődő juttatás, így például a túlóra kifizetésének is az alapjává válik.

A cafeteria rendszer átalakítását követően a vállalatok többsége nem szüntette meg a juttatások rendszerét - derül ki a Process Solutions Pénzügyi és Számviteli Szolgáltató (PS) reprezentatív felméréséből
 
A PS közel 50 vállalat bevonásával készített kutatást a cafeteria rendszer január óta hatályos módosításainak hatásairól.
    
A közlemény idézte Varga Juditot, a Process Solutions menedzserét, aki kifejtette: a felmérésben résztvevő vállalatok 89 százaléka nem szüntette meg teljesen a cafeteria rendszerét, ugyanis ha a cégek beépítették volna a bérbe a cafeteria elemeit, akkor számolniuk kellett volna azzal, hogy ez a plusz bérelem minden alapbérhez kötődő juttatás, így például a túlóra kifizetésének is az alapjává válik.
 
A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett vállalatok 40 százaléka a kedvezményes adózású béren kívüli juttatások (SZÉP- kártya, valamint a bölcsődei és óvodai szolgáltatások támogatása) mellett a magasabb adókulccsal választhatóakat, például az öngondoskodást segítő elemeket is biztosította dolgozói számára. Az így eljáró cégek több mint 40 százaléka átvállalta a többlet adóteher egy részét vagy egészét. 
 
Hozzátették, hogy a kisvállalkozásokat kevéssé érintette a cafeteria rendszer átalakítása, hiszen a korábbi években sem nyújtottak ilyen jellegű juttatásokat a dolgozók részére.
 
A kormány tavaly júliusban döntött a cafeteria rendszer átalakításáról, amikor a béren kívüli juttatásoknál érvényes kedvezményes adókulcsot a SZÉP-kártya, illetve a bölcsődei támogatások kivételével megszüntették. A változtatás az idén januárban lépett hatályba.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra