Adminisztrációs könnyítések agrárgazdálkodóknak

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Agro-ökológiai Programban (AÖP) szankciórendszerének további finomításával azt kívánják elérni, hogy a kismértékű mulasztások ne járjanak aránytalan jogkövetkezménnyel. Ezért a választott gazdálkodási gyakorlatok teljesítése során előforduló, legfeljebb 3 százalékos területi eltérések vagy elhanyagolható mértékű hibák semmilyen szankciót nem vonnak maguk után. Ugyancsak a szankciórendszer érdemi könnyítését jelenti az a módosítás, hogy a program feltételeinek részleges teljesítése esetén a kifizethető támogatás mértéke 15 százalékponttal nő. A legfeljebb 30 százalékos nem teljesítés esetén 50 helyett 65 százalék, a legfeljebb 50 százalékos nem teljesítés esetén pedig 30 helyett 45 százalék lesz a kifizethető támogatás.

A magyar kormány határozott szándéka, hogy a gazdálkodók számára rugalmas támogatási rendszert biztosítson, ezért csökkennek az adminisztrációs terhek és a kötelező ellenőrzések, valamint mérséklődnek a szankciók is - jelentette be Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára 

Az államtitkár kifejtette, az elmúlt csaknem két év tapasztalatai - az új agrárfinanszírozási ciklus, a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv végrehajtása során - azt mutatják, hogy a gazdálkodók adminisztrációs terheit csökkenteni kell, a termelési döntések mozgásterét pedig bővíteni. A változó természeti és piaci környezethez kizárólag így tud alkalmazkodni az ágazat. A szaktárca kiemelt célja ezért, hogy a kifejezetten népszerű Agro-ökológiai Programban (AÖP) - amelybe az idén is mintegy 73 ezer gazda kapcsolódott be, összesen 4,3 millió hektárnyi területtel - kiszámítható és méltányos feltételeket biztosítson.

A közlemény szerint Viski József hangsúlyozta, az AÖP szankciórendszerének további finomításával azt kívánják elérni, hogy a kismértékű mulasztások ne járjanak aránytalan jogkövetkezménnyel. Ezért a választott gazdálkodási gyakorlatok teljesítése során előforduló, legfeljebb 3 százalékos területi eltérések vagy elhanyagolható mértékű hibák semmilyen szankciót nem vonnak maguk után. Ugyancsak a szankciórendszer érdemi könnyítését jelenti az a módosítás, hogy a program feltételeinek részleges teljesítése esetén a kifizethető támogatás mértéke 15 százalékponttal nő. A legfeljebb 30 százalékos nem teljesítés esetén 50 helyett 65 százalék, a legfeljebb 50 százalékos nem teljesítés esetén pedig 30 helyett 45 százalék lesz a kifizethető támogatás.

Egy másik, folyamatban lévő rendeletmódosítással a mezőgazdasági termelőkre háruló adminisztrációs terhek is csökkennek azáltal, hogy az egyes agrotechnikai műveletek bejelentéséhez szükséges határidőt is meghosszabbítják, a bejelentésére vonatkozó szabályok pedig egyszerűsödnek. Fontos, hogy ezeket a módosításokat már a 2025-ben benyújtott kérelmek tekintetében is alkalmazni kell - emelte ki.

Az államtitkár aláhúzta, a legfontosabb cél az, hogy a terhek könnyítése révén időben és ténylegesen hozzá is jussanak az érintettek a kívánt forrásokhoz - tájékoztatott a tárca.

***

Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)

Az őstermelőket érintően elég sok lényeges változás van 2025-re is - ezeket is összefoglaltuk. Kiadványunkban bemutatjuk az őstermelői tevékenységhez és a családi gazdaság alapításához és működéséhez kapcsolódó jogi, szervezeti teendőket, adózási, bevallási, könyvelési feladatokat és határidőket. A lehetséges adókedvezményeket és mentességeket is számba vesszük, ezzel az olvasó jelentős adóforintokat takaríthat meg. Kiadványunk segítségével kialakítható a saját őstermelői ügyvitel helyes rendje. Kiadványunkkal áttekinthetők az őstermelőket, családi gazdaságokat terhelő ügyviteli, adózási, jogi, szervezeti feladatok és kialakítható a saját ügyvitel helyes rendje. Megrendelés és további infók: Önadózó Webáruház

***

Egyéni vállalkozók adózási kézikönyve

2025-ös kiadás ● Adótippek az átalányadó, a vállalkozói Szja és az új kata alkalmazásához ● Hogyan vegyük ki a pénzt vállalkozásból? ● Adózás- és könyveléstechnikai tudnivalók ● Működési szabályok a vállalkozásban ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is, az e-könyv fizetés után letölthető. Megrendelés és további infó: Önadózó Webáruház

***

Kft kézikönyv

Korlátolt felelősségű társaságok működési szabályai ● Tagok jogállása ● Többségi tagok többletkötelezettségei ● Kisebbségi tagok többletjogai és jogérvényesítési lehetőségei ● Üzletrész átruházása és adózása ● Üzletrész a házastársi közös vagyonban ● Üzletrész öröklése ● A taggyűlés működési szabályai ● Ügyvezetők feladatai, felelőssége ● Veszélyes vizek, kritikus területek a cégvezetésben ● Foglalkoztatás és információbiztonság a társaságban ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is. Megrendelés és további infó: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2026-RA AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2026-ban is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2026 Cafetéria szabályzat 2026 Pénzmosás elleni szabályzat csomag 2026 GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● AI tanácsadás (NDZ) ● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 

Figyelem a Money Network Kft hitel-, babaváró hitel és ltp kalkulátorának használata díjmentes!

Lakástakarék, babaváró hitel és jelzáloghitel közvetítésben együttműködő partnerünk a Money Network Kft. A kalkulátor üzemeltetője a moneynetwork.hu.


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra