Adócsalás esettanulmányok - számlagyár

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adócsalás


Gazdasági társaságokat hoztak létre, amelyek 3-5 százalékos jutalék ellenében bocsátottak ki fiktív számlákat cégeknek és egyéni vállalkozóknak. A bizonylatok mögött semmilyen gazdasági esemény nem állt. A legnagyobb számlabefogadó egy szójaolajjal, szójagranulátummal foglalkozó agráripari vállalkozás volt, amely több mint 600 millió forint adó befizetését kerülte el. Még működnek ilyen gyárak?

Számlagyárat működtető szegedi csoport tagjai ellen emeltek vádat
 
Számlagyárat működtető szegedi csoport tagjai ellen emelt vádat az ügyészség, a hatóságok eredményes fellépésének köszönhetően az okozott 1,5 milliárd forintos kár teljes egésze megtérülhet - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
 
Szanka Ferenc közölte, a csoport tagjait bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolják.
 
A vádirat szerint egy szegedi férfi és társai 2015 és 2017 között gazdasági társaságokat hoztak létre, amelyek 3-5 százalékos jutalék ellenében bocsátottak ki fiktív számlákat cégeknek és egyéni vállalkozóknak. A bizonylatok mögött semmilyen gazdasági esemény nem állt.
  
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 102 gyanúsított ellen indított eljárást. A terheltek csaknem másfél milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A legnagyobb számlabefogadó egy szójaolajjal, szójagranulátummal foglalkozó agráripari vállalkozás volt, amely több mint 600 millió forint adó befizetését kerülte el. De tojáskereskedéssel foglalkozó gazdasági társaságok is több mint 100 millió forintos kárt okoztak. A számlabefogadók között szerepelt szegedi székhelyű őrző-védő cég és vendéglátóipari termékeket forgalmazó vállalkozás is. 54 gyanúsított az általa okozott vagyoni kárt részben vagy egészben megfizette, ezzel csaknem 500 millió forint kár megtérült. Velük szemben a főügyészség az eljárást megrovás alkalmazása mellett megszüntette, vagy a feltételes ügyészi felfüggesztés lehetőségével élt - előírva a teljes kár megtérítését.
 
Az ügyészség 18 vádlottal egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről és a büntetés mértékéről, tekintettel az általuk okozott vagyoni hátrány részbeni vagy egészbeni megtérítésére. Két terhelttel szemben pedig - a bűnösség beismerésének esetére - indítványt tett a kiszabadandó büntetés mértékére.
 
A nyomozó hatóság lefoglalásokat és zár alá vételeket hajtott végre, ezek nagysága a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány szinte teljes összegét lefedik - tudatta a csoportvezető ügyész.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra