Adócsalás esettanulmányok - Webáruházzal

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adócsalás, webáruház


A cégláncolatok az Európai Unióból szereztek be árut, elsődlegesen műszaki cikkeket, amelyeket aztán belföldön értékesítettek, de az általános forgalmi adót fizetését jogellenes manőverekkel elkerülték. A cégláncolatokban részt vevő társaságok az adóbevallási kötelezettségüknek nem tettek eleget vagy valótlan adatokkal nyújtották be bevallásaikat. Az ügy érdekessége, hogy az értékesítési lánc végén szereplő - az áfát levonó - cég felelősségét nem állapították meg. Nem tudtak róla - az ügyészség szerint sem.

Több mint ötmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy webáruház beszállítói ellen, akik fiktív cégek beiktatásával csalták el az adót - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön.

Ibolya Tibor közleménye szerint egy nagy forgalmú webáruházat üzemeltető cégnél beszerzést és értékesítést koordináló képviselőként dolgozó férfi költségvetési csalás elkövetésére specializálódott szervezett bűnelkövetői csoportokkal állapodott meg. Ezek belföldi és külföldi cégekből álló, többszintű láncolatokat működtettek, és a bűnös kapcsolatért cserébe vesztegetési pénzt fizettek a férfinak.

A cégláncolatok az Európai Unióból szereztek be árut, elsődlegesen műszaki cikkeket, amelyeket aztán belföldön értékesítettek, de az általános forgalmi adót fizetését jogellenes manőverekkel elkerülték. A cégláncolatokban részt vevő társaságok az adóbevallási kötelezettségüknek nem tettek eleget vagy valótlan adatokkal nyújtották be bevallásaikat. A cégeket strómanok, többségében külhoni magyarok nevére jegyeztették be, akik végrehajtható vagyonnal nem rendelkeztek, a cégalapítással vagy átruházással kapcsolatos iratokat kizárólag pénzért írták alá - írta.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2017 novemberében "megszakította a szervezett bűnelkövetést". A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt 42 ember ellen emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken, és közülük több mint húsz vádlottra fegyházbüntetés kiszabását indítványozta - olvasható a főügyész közleményében.

Ibolya Tibor azt is írta, az általa meg nem nevezett webáruházat működtető cég vezetői nem tudtak arról, hogy egyes beszállítói valótlan tartalmú számlákat állítanak ki és az áfát a cégláncolatokhoz tartozó egyik cég sem fizeti meg.

A Mall.hu 2017 novemberében az MTI-vel azt közölte, hogy telephelyét - egy munkavállalójuk tevékenysége miatt - a NAV és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai ellenőrzik, és az ellenőrzés idejére zárolták a webáruház magyarországi raktárát.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra