Adótanácsadók Egyesülete: nem csökken az adminisztráció az adóhatóság által készítendő áfa bevallásokkal

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: Adótanácsadók Egyesülete | Szerző: Adótanácsadók Egyesülete

Az Egyesület tagságának túlnyomó része - a körükben végzett felmérés szerint - úgy látja, hogy az áfa bevallás tervezet használatával munkája több, és felelőssége is nagyobb lenne.

Az Egyesület szerkesztőségünkbe megküldött közleménye szerint az áfa bevallás tervezettel kapcsolatban nem történt érdemi egyeztetés az Adótanácsadók Egyesületével. Kiemelték, hogy nem voltak részesei az áfa bevallástervezetek kialakításának, annak a kommunikációkban megjelent adminisztrációcsökkentést jelentő hatását mindvégig kritikával illették.

Az Egyesület  véleménye szerint a mikro- és kisvállalkozások széles körénél a könyvelőnek az áfa bevalás tervezettel nemhogy kevesebb, hanem sok esetben több munkája lenne. A könyvelési, adó-nyilvántartási előírásokban semmi sem változott, így annak adminisztrációja – a bevallásért az adózó felelőssége – továbbra is megmarad.

Bár az új rendszer használata nem kötelező, a médiában megjelent közlések sajnálatosan azt sugallják a megbízó vállalkozóknak, hogy az egyszerűsítések hatására gyakorlatilag nem lesz szükség az áfa bevallásnál a könyvelőre, adótanácsadóra. Az ilyen – még ha nem is szándékolt, de eredményét tekintve mégis káros – nyilatkozatok rombolják a könyvelő- és adótanácsadó szakma presztízsét, piacát. Jelenleg a könyvelők által használt szoftverek szinte mindegyike alkalmas arra, hogy a kötelezően könyvelendő számlákból áfa bevallást állítson elő. Az áfa bevallás tervezetben lévő számok szerinti bevallás-elfogadás felelősen csak akkor használható, ha annak tartalma összehasonlításra kerül a könyvelt adatokkal. Ez többletmunkát jelent, még akkor is, ha – többlet anyagi ráfordítással létrehozandó – informatika fejlesztéssel ennek egy részét automatizálni lehet: a NAV rendszeréből lekérteket ugyanis tételesen és tartalmilag egyeztetni kell az előírtak szerint könyvelttel.

Jelenleg számos eltérés adódik abból, hogy a NAV-hoz beküldött számlák nem teljeskörűek (pl. a pénztárgépek által kiállított számlák sem szerepelnek benne). Továbbá a néhány hónapos tapasztalat alapján jelentős a téves adatokkal történt adatszolgáltatás az adóhatóság rendszerében, így az jelen állapotában sem könyvelésre, sem az áfabevallás elkészítésére nem alkalmas.

Végül, ha a rendszer már a fenti hibáktól mentessé válik, akkor is biztosan lesznek még eltérések, gondolva itt a le nem vonható áfát tartalmazó számlákra és az összetett áfa szabályokból adódó egyéb eltérésekre is.

Az Egyesület tagságának túlnyomó része - a körükben végzett felmérés szerint - úgy látja, hogy az áfa bevallás tervezet használatával munkája több, és felelőssége is nagyobb lenne.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra