Adótanácsadók járják a középiskolákat

ART

Nyomtatás
Forrás: Newsbreakers Communications

Címkék: adótanácsadók


Már harmadik „tanévét” kezdi meg idén szeptemberben a Jövő tudatos adózói program. A kezdeményezést a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete indította el 2016 őszén. A szervezet önkéntes oktatónak jelentkező tagjai ingyenes adózási előadásokat tartanak a programra jelentkező középiskolákban.

Az Adótanácsadók Egyesülete 2016 novemberében tartotta meg első rendhagyó osztályfőnöki óráját „A jövő tudatos adózói” társadalmi-felelősségvállalási programjának keretében. Az elmúlt 2 tanévben több, mint 100 középiskolában 150 előadáson 5000  diákot ért el az egyesület. Mivel a szervezet országosan működik, az önkéntesek is az ország különböző pontjain élnek, így bármely településről jelentkezhetnek iskolák. Míg a program első évében „csak” egy tucat városban járt a program, a tavalyi tanévben már 30 településen találkozhattak a diákok adózási ismeretekkel.
 
A program célja, hogy a munka és a vállalkozás világába lépő fiatalok értsék, hogy miért van szükség adózásra, mik a kötelességeik, de azt is, hogy milyen jogaik, lehetőségeik vannak. „Hiszünk benne, hogy ha az emberek értik az adórendszert, tudják az adózás értelmét, akkor könnyebben és becsületesen fogják teljesíteni az ezzel kapcsolatos feladataikat, tudatosabban készülnek a vállalkozói létre, bátrabban kérik számon munkáltatóikon a kötelezettségeik betartását. Ezzel hosszútávon csökkenthető a feketegazdaság és az adócsalás.” – emelte ki Siklós Márta, az egyesület alelnöke, a program ötletgazdája és koordinátora.
 
A szervezet a tematika és az előadások összeállításánál figyelt arra, hogy gyakorlatias információkat adjanak át a diákok számára érthető módon. A második évben már hat előadás közül választhattak az érdeklődők, melyek az adózás értelméről, szükségességéről, a munkavállalási formákról, a munkához és a vállalkozásokhoz kapcsolódó adókról és az áfáról szólnak. Mindegyik érinti az adminisztrációs feladatokat például az ügyfélkaput vagy az elektronikus adóbevallást.
 
Az előadásokat szívesen fogadták a diákok és a tanárok, melyről az órák után leadott értékelések tanúskodnak. Ugyanis a szervezet minden hallgatót arra kér, hogy egy űrlapon értékeljék munkájukat. A 2017-18-as tanévben 2168 kérdőív érkezett vissza, melyek alapján a megtartott előadásokat összességében jónak (4,09) tartják a válaszadók. E visszajelzések megerősítették az egyesület szándékát, hogy a 2018/19-es tanévben is továbbviszi a programot.
 
Az Adótanácsadók Egyesületének tagjai – mint minden szervezeti feladatukat, tisztségüket – a Jövő tudatos adózói programban való ismeretterjesztést is térítésmentesen végzik, társadalmi munkában látják el. A szervezet a beszedett tagdíjból fedezi a program költségeit, így azok a tagok is hozzájárulnak a megvalósításához tagdíjuk befizetésével, akik az oktatást egyelőre még nem vállalták. Mindezt azzal a meggyőződéssel teszik, hogy egy fenntartható társadalom feltétele, hogy mindenki járuljon hozzá a költségekhez.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra