Adótraffipax - Október közepétől ellenőrzi az őstermelőket az adóhatóság

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: mezőgazdasági őstermelők


Elsősorban azok számíthatnak ellenőrzésre, akik nem teljes körűen szerepeltették szja bevallásukban a folyósított támogatások összegét, illetve a felvásárlók által részükre fizetett összeget.

Az adóhatóság megyei, fővárosi igazgatóságai október 15-től vizsgálatot indítanak az őstermelői tevékenységet folytató adózók körében. 
 
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján kedden, az adótraffipax rovatban közzétett tájékoztató szerint elsősorban azok számíthatnak ellenőrzésre, akik nem teljes körűen szerepeltették szja bevallásukban a folyósított támogatások összegét, illetve a felvásárlók által részükre fizetett összeget.
 
Ellenőrzésre számíthatnak továbbá azok is, akik helytelenül határozták meg járulékalapjukat, nem, vagy nem megfelelő összegben vallották be az egészségügyi hozzájárulás adónemben keletkezett kötelezettségeiket, illetve jogosulatlanul érvényesítettek szja kedvezményt.
 
Kiemelt feladat a bejelentési kötelezettség megfelelő teljesítésének ellenőrzése is - írta közleményében az adóhatóság.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra