Alábecsülik az adathalászat veszélyeit a hazai kisvállalkozások

Forrás: MTI

Címkék: információbiztonság


Az adathalászok célkeresztjébe egyre inkább olyan mikro-, kis- és közepes vállalkozások is kerülnek, amelyek nagy többsége továbbra sincs tisztában azzal, hogy mennyire sérülékenyek informatikai megoldásaik, és hogy egy-egy incidens mekkora kárt okozhat - állapította meg a Telekom és a BellResearch legfrissebb kutatása

A mikro- és kisvállalkozások háromnegyede úgy véli, hogy meglévő informatikai védelme elegendő, de azok a cégek is alábecsülik a veszélyeket, amelyek számolnak a kockázatokkal. A mikrovállalkozások mindössze 20 százaléka, míg a kkv-k 30 százaléka érzi úgy, hogy informatikai rendszere legalább közepes mértékben kitett a támadásoknak, veszélyeknek.

A cégek kétharmadánál úgy gondolják, hogy méretüknél fogva nem lehetnek egy informatikai támadás célpontjai, 80 százalék ráadásul azzal "nyugtatja magát", hogy nincsenek olyan adataik, amelyeket nem lehet pótolni - írták.

A felmérés készítői szerint a cégek nem csak a kockázat mértékét, de egy adatvesztéssel járó támadás súlyát is alábecsülik, nem számolnak például azzal a felelősséggel, hogy az üzleti partnereikre vagy akár az ügyfeleikre vonatkozó információk biztonságáról is gondoskodniuk kell.

A mikrovállalatok fele beéri azzal, hogy a PC-k és laptopok védelmét a készülékek beszerzésekor vásárolt szoftverrel oldja meg. A kkv-k esetében ez a tudatosság már nagyobb, ott a vállalatok bő kétharmada külön is beruház biztonsági megoldásokba.

A védelmi megoldások folyamatos karbantartására, fejlesztésére a legtöbb cég már nem gondol: a mikrovállalkozások kevesebb mint 10 százaléka és a kkv-k negyede vizsgálja felül folyamatosan meglévő rendszereit, és keres korszerű megoldásokat.

Az adathalászok igen sokrétű eszköztárral rendelkeznek, jellemző például, hogy a támadó az online térben különböző trükkökkel, például hivatalosnak látszó üzenetekkel, hamis weboldalakkal igyekszik rávenni áldozatát, hogy szenzitív adatokat osszon meg - figyelmeztettek a kutatást készítők. Kifinomultabb módszernek számítanak az olyan rosszindulatú vírusok (malware), amelyeket a bűnözők észrevétlenül, áldozataik nem megfelelően védett eszközeire telepítenek - tették hozzá.

A Telekom megbízásából a BellResearch 2832 vállalkozó megkérdezésével végzett reprezentatív kutatást nemrég a mikro-, valamint a kis- és közepes vállalkozások körében.

***

KKV INFORMÁCIÓBIZTONSÁGI KÉZIKÖNYV ÉS INTÉZKEDÉS CSOMAG

Kiadványunk eszközöket és megoldásokat ad mikro, kis- és középvállalkozások számára üzleti titkaik hatékony megóvásához, továbbá az olyan pénzügyi és vagyoni veszteségek megelőzéséhez, amelyek adatkezelési gondatlanság vagy szervezetlenség, adatlopás, csalás, visszaélés miatt következhetnek be. Kiadványunk nem IT-szakembereknek szól, hanem a kis- és középvállalkozások tulajdonosainak, ügyvezetőinek, és munkavállalóinak. Az információbiztonsági intézkedéseket rendszerbe foglaljuk, adunk hozzá szabályzatot, szerződési és tájékoztatási formulákat, kockázatértékelés mintát. Ezeket csak integrálni kell a saját vállalkozásba. További infók és megrendelés: Önadózó Webáruház!

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra