Aláírták a jövő évi bérmegállapodást, a minimálbér 105 ezer forint lesz

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: minimálbér, garantált bérminumum


Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. A jövő évi bérmegállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a megállapodások alapján rövidesen konzultációt kezdenek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keretei között a munka törvénykönyve eddigi tapasztalatairól, a szociális partnerek módosítási javaslatairól, a sztrájktörvény problematikus pontjairól, valamint a különösen nagymértékű fizikai, pszichikai terhelést okozó körülmények között dolgozók helyzetének javításáról.     Elmondta: a minimálbér és a garantált bérminimum egyaránt 3,4 százalékkal nő jövőre a 2014-es szinthez képest. Mivel a jövő évre prognosztizált infláció mértéke 1,8 százalék, a megállapodás további reálbér növekedést jelent – tette hozzá.    

A miniszter sikernek nevezte, hogy Magyarországon nőttek a legjobban a bruttó minimálbérek 2010 és 2014 között a Gazdasági és Fejlesztési Együttműködési Szervezet (OECD) 34 tagországa közül, ami összességében 38 százalékos növekedést jelent.     Kitért arra is, hogy 2010 óta összesen 10 százalékkal emelkedtek a reálbérek Magyarországon az alacsony inflációnak és a családi adókedvezményeknek köszönhetően. Csak októberben 3,7 százalékkal nőttek a bérek reálértéken, így csaknem két éve tart a bérek vásárlóértékének emelkedése - közölte.     Varga Mihály kiemelte: 22 éve nem volt olyan magas a foglalkoztatottság Magyarországon, mint most. Közel 4,2 millió ember dolgozik az országban, 360 ezerrel több, mint egy éve – tette hozzá. Az elmúlt egy évben közel 160 ezer embernek sikerült elhelyezkednie a versenyszférában – jegyezte meg. A munkahelyvédelmi lépéseknek köszönhetően több mint 800 ezer pályakezdő, 55 év feletti, képzetlen és gyesről visszatérő ember munkahelyének megőrzéséhez sikerült hozzájárulni - mondta.     Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke a munkavállalók képviseletében kiemelte: megfelelő megállapodást kötöttek, aminek eredményeképpen 3-4 százalék közötti bérajánlás is született, azaz sikerült egy olyan orientációt adni a munkahelyi tárgyalásokra, ami a gazdasági potenciált is figyelembe véve irányszámot ad a tárgyaló partnereknek.     Hozzátette: az utóbbi években a gyakorlat mindig felülírta a megállapodásokat, mindig több volt az átlagos bérnövekedés, mint amit az ajánlás tartalmazott. Reméli, hogy 2015-ben 5 százalék körüli lesz az átlagos keresetnövekedés.  

A bérmegállapodásokat előkészítő VKF és a monitoring bizottság működtetésével kapcsolatban Gaskó István elmondta: 2013-2014-ben eltértek az önként vállalt szabályoktól, és a munkavállalói oldal szerint egy elégtelen tárgyalási gyakorlat alakult ki.  Ezért a mostani megállapodás második fejezetében felsorolták az elsősorban a munkavállalói oldal által felvetett problémákat, amelyekről február elsejétől megindulnak a tárgyalások a szociális partnerek között - mondta.  

Gaskó István kiemelte: tárgyalni fognak a sztrájkjog problémás kérdéseiről, valamint a munka törvénykönyvének felülvizsgálatáról is. Hozzátette: elrendezték a „nagy port kavart” korkedvezményes nyugdíj ügyét is, a felek tudomásul vették, hogy december 31-vel a rendszer kivezetésre kerül. Azonban egyetértés van abban, hogy jogszabályi garanciát kell adni arra, hogy az erős fizikai valamint pszichikai igénybevételnek kitett munkakörökben dolgozóknak valamiféle védelmi rendszert állítsanak fel, aminek a részleteit a tárgyalóasztalnál fogják tisztázni a szociális partnerek - tette hozzá.    

A Liga elnökének ismertetése szerint határidőként a tavaszi parlamenti ülésszak végét jelölték meg a felek, legkésőbb ekkorra terjeszti a parlament elé a kormány a tárgyalások során létrejött, jogszabállyal rendezendő kérdésekről szóló megállapodásokat.     Gaskó István közölte azt is, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban szervezett tiltakozó akciókat most lezárják, de fenntartotta annak a lehetőségét, hogy ha „nem kellő irányt vesznek” a tárgyalások, akkor folytassák a törvényben megengedett eszközökkel az érdekérvényesítést.     Gaskó István kitért a cafeteria rendszerre, amelynek átalakítása kimaradt a megállapodásokból. Azt szerették volna elérni, hogy az önkéntes kiegészítő pénztárak is kedvezményesen adózzanak 200 ezer forint felett is, a SZÉP-kártyához hasonlóan - mondta. Ezt nem sikerült most elérni, ezért a jövő évi tárgyalások során ezt a kérdést is napirendre tűzik – tette hozzá.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke a munkáltatók képviseletében üdvözölte a megállapodás létrejöttét, előremutató eseménynek nevezte, hogy a kormány, a munkavállalók és a munkaadók több kérdésben közös álláspontra tudtak jutni. Úgy véli, nem lesz könnyű a vállalkozások többségének kitermelnie a megemelt minimálbér összegét, azonban nagyon fontos, hogy ez hozzájárul a társadalmi jólét növeléséhez, a legkisebb keresettel rendelkezők életszínvonalának emeléséhez.     Azt mondta: az elmúlt két évben mintegy 3 százalékkal jobban emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum, mint amit a gazdasági teljesítmény és az infláció indokolt volna, ami 3 év alatt körülbelül 8 százalékos reálbér emelkedést jelentett.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra