Alig több mint egy hónap maradt az idei szabadságok kiadására

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: Targetcom | Szerző: Trenkawlader

Címkék: szabadság kiadása


A Munka Törvénykönyve (Mt.) rendelkezése szerint év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei évben esedékes szabadságát A szigorú szabálytól csak kivételes esetekben lehet eltérni.

A Munka Törvénykönyve (Mt.) rendelkezése szerint év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei évben esedékes szabadságát – figyelmeztet a Trenkwalder. Számos cég küzd jelentős elmaradásokkal ezen a téren, aminek megoldását jelentősen nehezítheti a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeret, illetve a karácsony előtti csúcsidőszak fokozott terhelése is. A főszabálytól a jogszabály megsértése nélkül csak kivételes esetekben lehet eltérni.
 
Így vihető át szabadság a következő évre

A főszabálytól leggyakrabbanaz életkor után járó pótszabadság kiadása kapcsán tud eltérni a munkaadó, arra ugyanis egészen a következő év december 31-ig lehetősége van. A pótszabadság 1-10 nap lehet kortól függően, ezért főként az idősebb munkavállalók esetében biztosít nagyobb mozgásteret. Fontos feltétel, hogy a pótszabadság átviteléről a feleknek az adott naptári évben írásban is meg kell állapodniuk.
 
Szintén érezhető könnyítést jelent, hogy a tárgyév végén megkezdett szabadság 5 munkanap erejéig a következő évre is átnyúlhat. Ha tehát valaki már idén december 28-án pénteken szabadságra megy, még 2018-as szabadsága terhére egészen január 8-ig pihenhet, amennyiben a szabadságát közben nem szakítja meg.
 
Azoknak a munkavállalóknak az esetében, akik az év utolsó negyedévben kezdték munkaviszonyukat, az adott időszakra járó tárgyévi szabadsága következő év március 31-éig adható ki.
 
Fentieken kívül előfordulhat, hogy a munkavállaló oldalán felmerülő ok miatt (leggyakrabban ez keresőképtelenséget jelentő betegség vagy gyesről való visszatérés szokott lenni) a szabadságot lehetetlen a megszabott időszakban kiadni. Ilyenkor a szabadságotaz ok megszűnését követő 60 napon belül ki kell adni.
 
A szabadságolás további fontos követelményei

A munkavállalóaz éves szabadságkeretéből hét munkanappal szabadon rendelkezhet. Ezt a keretet a munkáltató – a munkaviszony első három hónapját követően – köteles legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kiadni, ha a munkavállaló a kérést legalább 15 nappal korábban jelezte.
 
Ugyancsak 15 nappal korábban kell a munkáltatónak is jeleznie, ha a munkavállalót szabadságra kívánja küldeni.
 
A „15 napos szabály” miatt tehát a gyakorlatban immár alig két hete maradt a cégeknek arra, hogy átvilágítsák, melyik munkavállaló hol tart az idei szabadságának felhasználásában, kivételében, és ez alapján teljessé tegyék az idei év szabadságolási naptárát.
 
Sajnos rendszeresen előfordul, hogy egy-egy munkáltató a jogszabályi előírás ellenére nem adja ki az adott évben járó szabadságkeretet. A munkavállalóknak tudniuk kell, hogy a természetben ki nem adott szabadság nem vész el,annak kiadását a munkavállaló a munkaviszony tartama alatt később is követelheti. Igaz, a szabadság pénzben ekkor sem váltható meg – arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség.
 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra