Általános forgalmi adó becslése

ART

Nyomtatás
Forrás: Önadózó | Szerző: Önadózó

Címkék: becslési eljárás


A levonható adót akkor határozza meg az adóhatóság, ha az iratok, bizonylatok hiánya természeti katasztrófára, illetőleg az adózó érdekkörén kívül álló okból bekövetkezett katasztrófára vezethetők vissza.

Az általános forgalmi adót becsléssel is meg lehet állapítani.

Ha becslés alkalmazására az általános forgalmi adó megállapítása során kerül sor, bizonylatok hiányában az állami adó- és vámhatóság 

a) a fizetendő adót a tényleges eladási ár, és

b) a levonható adót a tényleges beszerzési ár,

ezek hiányában a forgalmi érték vagy az árképzési szabályok szerint kalkulált ár, illetve a szokásos piaci ár és a vonatkozó adómérték alapján állapítja meg.

Az adóeljárás szabályai szerint becslés alkalmazása során - jellemzően bizonylatok hiányában - az adóhatóság mind a fizetendő, mind a levonható adót köteles meghatározni. A levonható adót akkor határozza meg az adóhatóság, ha az iratok, bizonylatok hiánya természeti katasztrófára, illetőleg az adózó érdekkörén kívül álló okból bekövetkezett katasztrófára vezethetők vissza.

Az említett szabály szerint tehát elsődlegesen természeti katasztrófa esetén kerülhet sor a levonható általános forgalmi adó becslésére. Ugyanakkor a jogalkotó nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy az adózó érdekkörén kívül álló egyéb okból bekövetkezett katasztrófa esetén is lehetőség legyen a levonható adó adóhatóság általi meghatározására. 

Az adóhatóságnak minden esetben vizsgálnia kell a levonható adó becslési feltételeinek fennállását. 

Az áfa becsléssel történő megállapítása során felvetődhet, hogy ha az adózónak semmilyen irata nincs, úgy - még ha eredetileg a megbízólevél csak az áfa ellenőrzésre vonatkozik is - az adózónál valamennyi adó tekintetében vizsgálatot kell tartani, természetesen a megbízólevél módosításával. Az összehasonlító becslésnél az adóhatóság a bevételek és kiadások valószínűsítése útján állapítja meg az adóalapot. Ha az adózónak semmilyen irata nincs, úgy nemcsak az áfa alapját, hanem a többi kötelezettségét sem tudja dokumentumokkal alátámasztva megállapítani. Továbbá, ha a bevételek és kiadások összege egyáltalán nem ismert, úgy nyilvánvalóan csak azok valószínű összegének meghatározása után jöhet szóba az irányadó ár megállapítása.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra