AM: hamarosan megjelenik az új erdőtelepítési pályázat

Forrás: MTI

Az "Erdőtelepítés és fásítás támogatása" című (KAP-RD38-RD39-1-25 kódszámú) pályázati felhívás tervezete még három napig elérhető a https://kap.gov.hu/tarsadalmasitas weboldalon, ahol várják a gazdálkodók észrevételeit és javaslatait. A felhívás keretében támogatás nyújtható új erdők telepítésére vagy ipari célú fás szárú ültetvény létrehozására és ezek ápolására. A tervek szerint a telepítést követő 12 évig az erdőtelepítés miatti kieső mezőgazdasági jövedelem után kompenzáció jár a gazdálkodók számára, és a területalapú támogatás is elérhető marad.

Február 20-ig még véleményezhető az erdőtelepítési pályázat tervezete. Az idén tavasszal megjelenő felhívással kapcsolatban fontos a gazdálkodók véleménye, hiszen a Közös Agrárpolitika keretében jelentős összeg, 64 milliárd forint áll rendelkezésre új erdők és ipari célú fás szárú ültetvények létesítésére - hívta fel a figyelmet közleményében Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára.

A közleményben ismertette: az "Erdőtelepítés és fásítás támogatása" című (KAP-RD38-RD39-1-25 kódszámú) pályázati felhívás tervezete még három napig elérhető a https://kap.gov.hu/tarsadalmasitas weboldalon, ahol várják a gazdálkodók észrevételeit és javaslatait. A felhívás keretében támogatás nyújtható új erdők telepítésére vagy ipari célú fás szárú ültetvény létrehozására és ezek ápolására. A tervek szerint a telepítést követő 12 évig az erdőtelepítés miatti kieső mezőgazdasági jövedelem után kompenzáció jár a gazdálkodók számára, és a területalapú támogatás is elérhető marad.

A helyettes államtitkár emlékeztetett: az elmúlt 100 évben Magyarország erdeinek területe megduplázódott, ami a magyar gazdák és erdészek összefogásának eredménye. A kormányzat kifejezett célja ennek a folytatása, és az ország fával borított területeinek növelése. Ezt szolgálja a 2019-ben meghirdetett Országfásítási program, melynek segítségével sikerült új lendületet adni az erdőtelepítéseknek. Az erdők ügye a Közös Agrárpolitikában is kiemelt figyelmet kapott, a korábbi költségvetési időszakhoz képest háromszor annyi, összesen mintegy 310 milliárd forintnyi forrást fordít a kormány a magyar erdők megőrzésére, területük növelésére és minőségük javítására. A cél továbbra is az, hogy több és jobb erdőink legyenek, amelyeket versenyképes vállalkozások kezelnek - hangsúlyozta az Agrárminisztérium közleménye.

***

Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)

Az őstermelőket érintően elég sok lényeges változás van 2025-re is - ezeket is összefoglaltuk. Kiadványunkban bemutatjuk az őstermelői tevékenységhez és a családi gazdaság alapításához és működéséhez kapcsolódó jogi, szervezeti teendőket, adózási, bevallási, könyvelési feladatokat és határidőket. A lehetséges adókedvezményeket és mentességeket is számba vesszük, ezzel az olvasó jelentős adóforintokat takaríthat meg. Kiadványunk segítségével kialakítható a saját őstermelői ügyvitel helyes rendje. Kiadványunkkal áttekinthetők az őstermelőket, családi gazdaságokat terhelő ügyviteli, adózási, jogi, szervezeti feladatok és kialakítható a saját ügyvitel helyes rendje. Megrendelés és további infók: Önadózó Webáruház

***

Egyéni vállalkozók adózási kézikönyve

2025-ös kiadás ● Adótippek az átalányadó, a vállalkozói Szja és az új kata alkalmazásához ● Hogyan vegyük ki a pénzt vállalkozásból? ● Adózás- és könyveléstechnikai tudnivalók ● Működési szabályok a vállalkozásban ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is, az e-könyv fizetés után letölthető. Megrendelés és további infó: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra