ÁSZ: szabálytalanságok a gyakorlati képzőhelyek és a kamarák gazdálkodásában


A tanulók tevékenységét igazoló foglalkozási naplót az ellenőrzött képzők 44 százaléka, 54 cég nem vezette. Szabálytalanul állapította meg a tanulóknak járó pénzjuttatásokat 38 százalék, összesen 45 szervezet. Hozzátette: 25 szervezetnél azt tapasztalták, hogy magasabb költséget érvényesítettek, összesen 22,5 millió forint értékben. A szakképzési hozzájárulás bevallása és nyilvántartása 63 százalékban szabálytalan volt, például nem volt aláírva.

Szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a gyakorlati képzőhelyek és a kamarák költségvetési támogatásai felhasználásának ellenőrzése során, a képzést végző cégek 44 százaléka nem, vagy hiányosan vezette a foglalkoztatási naplót, 38 százaléka pedig szabálytalanul állapította meg a tanulók pénzbeli juttatásait - ismertette Domokos László, a számvevőszék elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
 
Az ÁSZ összesen 122 gazdálkodó szervezet és a 9 területi gazdasági kamara esetében ellenőrizte, hogy a 2009 és 2011 közötti időszakban a közfeladatok ellátására kapott 728 millió forintnyi költségvetési támogatást megfelelően használták-e fel.
 
Az ÁSZ a gazdasági kamarákra vonatkozó törvény 1999. évi hatályba lépése óta 2012-ig nem ellenőrizte a gazdasági kamarák közfeladatai ellátására kapott költségvetési támogatások felhasználását - mondta az elnök.
 
Domokos László rámutatott: a foglalkozási naplót nem, vagy hiányosan vezető cégek a vizsgált időszakban közel 380 millió forintot számoltak el szakképzési hozzájárulási kötelezettségük csökkentéseként, és 112 millió forintot igényeltek vissza a költségvetésből. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a jelenlegi ellenőrzés csak egy minta, sok milliárd forintnyi közpénzről van szó, s a központok évente több tízezer diák képzését végzik.
 
Az ÁSZ a területi kamarák elnökeinek ezért azt javasolta, hogy ellenőrizzék a gyakorlati képző szervezeteknél a szakképzési törvény előírásainak betartását - összegezte.
 
Makkai Mária, a számvevőszék felügyeleti vezetőjének ismertetése szerint a tanulók tevékenységét igazoló foglalkozási naplót az ellenőrzött képzők 44 százaléka, 54 cég nem vezette. Szabálytalanul állapította meg a tanulóknak járó pénzjuttatásokat 38 százalék, összesen 45 szervezet. Hozzátette: 25 szervezetnél azt tapasztalták, hogy magasabb költséget érvényesítettek, összesen 22,5 millió forint értékben. A vizsgálat szerint a szabálytalanul elszámolt békéltető testületi díjak és egyebek között utazási költségtérítések 2,4 millió forintot tesznek ki, javaslatot tettek a testületek elnökeinek ezek felülvizsgálatára és a szabálytalan kifizetések visszafizetésére. A szakképzési hozzájárulás bevallása és nyilvántartása 63 százalékban szabálytalan volt, például nem volt aláírva. A területi kamarák - egy kivétellel - a szakképzési feladataik ellátására kapott költségvetési támogatásokat a szerződésekben előírt célokra fordították, két területi agrárkamara kivételével szabályosan használták fel.
 
Az adatokból kiderül, a tanulók gyakorlati képzése foglalkozási naplók hiányában nem igazolt, miközben a költségeket elszámolták, a szakképzési hozzájárulást nem fizették meg, és támogatást igényeltek a költségvetésből - mutatott rá.
 
Közlése szerint tavaly augusztus óta összesen 24 gazdasági kamarát, és több mint 200 gyakorlati képzést tartó gazdálkodó szervezetet ellenőriztek.
 
Az érintetteknek 30 napjuk van arra, hogy intézkedési tervet készítsenek a feltárt hiányosságok megszüntetésére.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra