Augusztus végéig még igényelhető a munkahelyvédelmi és k+f+i bértámogatás

Forrás: MTI

A munkahelyvédelmi bértámogatási programban 14 ezer vállalkozás nyújtott be eddig kérelmet 203 ezer munkavállalóra. A pályázaton eddig 192 ezer munkavállaló esetében született támogató döntés, a feldolgozás folyamatosan zajlik. A bértámogatást 2020. augusztus 31-ig lehet igényelni.

A koronavírus-válság enyhítését célzó Gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett munkahelyvédelmi bértámogatás és kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) bértámogatás eddig közel 15 ezer vállalkozást segített abban, hogy megtartsák a munkavállalókat. Mostanáig 225 ezer munkavállaló után több mint 50 milliárd forint értékben igényelték e támogatásokat a cégek.

Mindkét bértámogatási forma esetében még közel három hétig, augusztus végéig lehet benyújtani az igényeket - tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor a szaktárca keddi közleményében hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozta a magyar gazdaságot, a káros hatásokat a kormány komplex intézkedési csomaggal mérsékeli, valamint az adó- és járulékkedvezményeken, a hatékonyságnövelő és versenyképesség-javító támogatásokon túl munkaerőpiaci intézkedésekkel is védi az elmúlt 10 év eredményeit.

A munkahelyvédelmi bértámogatási programban 14 ezer vállalkozás nyújtott be eddig kérelmet 203 ezer munkavállalóra. A pályázaton eddig 192 ezer munkavállaló esetében született támogató döntés, a feldolgozás folyamatosan zajlik. A bértámogatást 2020. augusztus 31-ig lehet igényelni.

A munkavállalói létszám alapján a kérelmet benyújtó vállalkozások 13,3 százaléka mikrovállalkozás, 25 százaléka kisvállalkozás, 28 százaléka középvállalkozás és 33,7 százaléka nagyvállalkozás. A gazdasági ágazatok közül legnépszerűbb a feldolgozóipar (49,25 százalék, több mint 100 ezer kérelem), második helyen áll a kereskedelem, gépjárműjavítás (16,3 százalék, 33 ezer kérelem), harmadik helyen a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (9,4 százalék, 19 ezer kérelem), negyedik helyen pedig az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (5 százalék, 10 ezer kérelem). E négy ágazat adja az összes beérkezett kérelem mintegy 80 százalékát.

Szintén 2020. augusztus 31-ig lehet még igényelni a k+f+i bértámogatásokat. A gazdaság fellendítésében nélkülözhetetlen k+f+i esetében a bértámogatási programban eddig több mint 22 ezer munkahelyre nyújtottak be pályázatot közel 17 milliárd forint értékben - ismertette Bodó Sándor, hozzátéve, hogy a gyors és célzott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően érdemben sikerült csökkenteni az álláskeresők számát.

A Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései a 2010 utáni időszak eredményeire építve nagymértékben segítik a magyar gazdaság kilábalását a koronavírus okozta válságból. Magyarország továbbra is az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség - közölte az ITM.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra