Az EB szerint sérti az uniós jogot a német minimálbér kiterjesztése a külföldi szállítmányozókra

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: német minimálbér


Az Európai Bizottság (EB) szerint sérti az uniós jogot a minimálbérre vonatkozó németországi szabályozásnak az az eleme, amely szerint az óránkénti bruttó 8,5 eurós (mintegy 2700 forint) minimálbér a külföldi szállítmányozó cégek alkalmazottainak is jár, amíg német területen végeznek munkát, akkor is, ha csupán átutaznak az országon.

Német hírportálok keddi beszámolói szerint a brüsszeli bizottság egy név nélkül nyilatkozó magas rangú tisztségviselője azt mondta: több tagállamból érkezett panasz az ügyben, és a testületben a kérdés tanulmányozása nyomán az meggyőződés alakult ki, hogy nem fér össze a közösségi jogszabályokkal a német minimálbértörvényből következő előírás, miszerint a külföldi székhelyű szállítmányozó cégek kötelesek legkevesebb 8,5 eurónak megfelelő összegű bruttó órabért fizetni az általuk foglalkoztatott gépkocsi, kamion-, vagy buszsofőröknek arra az időre, amíg áthaladnak Németországon.

A bizottság jelenleg mérlegeli, hogy mikor kezdje meg a német kormánnyal az úgynevezett strukturált párbeszédet, amelynek az a célja, hogy mihamarabb megoldás szülessen a problémára az uniós joggal összhangban, mégpedig anélkül, hogy hivatalos kötelezettségszegési eljárás indulna - tette hozzá a tisztségviselő.

Az EB egy szóvivője hivatalosan azt közölte, hogy Brüsszel megítélése szerint a német minimálbértörvény ugyan megfelel a közösség szociálpolitikai alapelveinek, de vizsgálnak Magyarországról és Lengyelországból érkezett panaszokat, amelyek a szabályozásnak a szállítási ágazatot érintő egyes részleteire vonatkoznak.

A német munkaügyi minisztérium közölte, hogy bármikor készséggel nyújtanak felvilágosítást az ügyben Brüsszelnek. A kormány meggyőződése szerint a minimálbérről szóló törvény megfelel a közösségi jog előírásainak - tették hozzá.

Németországban január 1-jével vezették be a valamennyi ágazatban egységesen kötelező, óránkénti 8,5 eurós minimálbér intézményét. A szabály az ország területén folytatott munkavégzésre vonatkozik, így azokban az esetekben is, amikor a munkavállaló csak ideiglenesen tartózkodik Németországban, és nem németországi székhelyű cég alkalmazásában áll.

Korábban  az ügyben illetékes vámhatóság egy szóvivője elmondta, hogy a közúti fuvarozó cégeknek előzetesen el kell juttatniuk a hatóságnak egy német nyelvű, úgynevezett munkavégzési tervet, amelyben jelzik, hogy ki, mikortól és várhatóan meddig végez teher- vagy személyszállítási tevékenységet az országban. A nyomtatványon nyilatkozniuk kell arról, hogy kötelezettséget vállalnak a német előírások betartására, és a hatóságok felszólítására bemutatják az ezt igazoló dokumentumokat, illetve azok német nyelvű fordítását.

A pénzügyminisztérium egy szóvivője elmondta, hogy a minimálbért szabályozó előírások betartását "természetesen" ellenőrzik, és ennek céljából 2019-ig összesen 1600 fővel növelik a vámhatóság személyi állományát.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra