Az építkezések bejelentésérõl

ART

Nyomtatás
Forrás: Önadózó

A 135/2005. (VII.14) számú korányrendelet 2. § (4) bekezdése elõírja, hogy 2005. július 15. után megkezdett építkezések esetében az építtetõnek az APEH felé be kell jelenteni a kivitelezési értéket, és annak változását, az alábbi esetekben:

1. az engedélyhez kötött építési tevékenység  értéke a nettó (általános forgalmi adó nélkül számított) 10 millió forint kivitelezési értéket (szerzõdéses érték) meghaladja,
 2. az építési tevékenység a közbeszerzésrõl szóló törvény hatálya alá tartozik,
 3. továbbépítés vonatkozásában az építtetõ az építési tevékenységet fennmaradási és továbbépítési engedély birtokában folytatja és a továbbépítési engedéllyel elvégzendõ építési tevékenység kivitelezési értéke a nettó 10 millió forintot eléri.

Kivitelezési érték alatt közbeszerzési eljárás lefolytatása esetén a vállalkozási érték, egyéb esetben az összesített anyag- és munkadíj költségeinek együttes összege (szerzõdéses érték) értendõ.

A bejelentéshez szükséges nyomtatvány 2006-ban a 0609-es számú Bejelentõlap – az építtetõ bejelentése a kivitelezési értékre, vagy annak változására vonatkozóan, mely az APEH honlapjáról letölthetõ – www.apeh.hu

A nyomtatványon az építtetõ azonosító adatait és az építkezésre vonatkozó adatokat (építkezés helyszínét, helyrajzi számát, építmény kivitelezési értékét) kell feltüntetni. Ha az építtetõ magánszemély akkor az adóazonosító számát, amennyiben vállalkozás, akkor az adószámát kell szerepeltetni.

Az építtetõ állandó lakcíme vagy székhelye szerint illetékes APEH Igazgatósághoz a munka megkezdése elõtt legalább nyolc munkanappal kell a fenti Bejelentõlapot megküldeni, illetve benyújtani
• az építésügyi engedélyhez kötött építkezés helyszínérõl (helyrajzi szám feltüntetésével), és
• a kivitelezési nettó (áfa nélküli) értékérõl.

 Ha a tervezett költségek a módosulnak, az építkezés többe kerül a tervezettnél, azt egy újabb Bejelentõ lapon - az új összeg feltüntetésével - a tudomásra jutástól számított szintén nyolc munkanapon belül kell bejelenteni az adóhatóságnak.

Az építési tevékenység kivitelezési értékét ezer forintra kerekítve, - a nyomtatványon már szereplõ "ezer forintban" szövegrész figyelembe vételével - kell feltüntetni.

A fenti bejelentési kötelezettség elmulasztása mulasztási bírsággal sújtható.

Dajka Edit


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra