Az év végi adófeltöltés csak felesleges adminisztráció – az Adótanácsadók Egyesülete eltörölné

TAO

Nyomtatás

Hamarosan itt van december 20-a, amikor azoknak a vállalkozásoknak, akiknek előző évi nettó árbevétele meghaladta a 100 millió forintot, teljesíteniük kell a társasági és helyi iparűzési adó feltöltésére vonatkozó kötelezettségüket. Ez a tevékenység azonban nem több, mint felesleges adminisztráció, az állam bevétele ettől nem lesz több, ellenben a becslés kockázattal jár az adózók és a költségvetés számára is. Ezért is kérjük évek óta ennek megszüntetését az adminisztrációcsökkentésére vonatkozó javaslatainkban.” – emelte ki Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke.

A feltöltés vagy más szóval az előleg-kiegészítés azt jelenti, hogy az érintett vállalkozásoknak meg kell becsülniük a tárgyévi teljesítményük eredményét előzetesen (azaz számba kell venniük a várható bevételeiket, költségeiket, az értékcsökkenést és a feltételezhető korrekciós és egyéb tételeket), és ez alapján kell társasági adójuk előlegét kiegészíteniük. Ez jelentős többletadminisztrációt jelent a vállalkozások számára, mely különösen a mikro- és kisvállalkozásokat terheli meg aránytalan mértékben. Ráadásul számos bizonytalansági tényező van, ami a becslést igen kockázatossá teszi. Elég, ha csak az év végi árfolyam-ingadozásokra gondolunk, vagy arra, amikor egy kivitelezési láncolatban a vállalkozás teljesítése a láncolatban előbb állók teljesítésének elfogadásától függ, esetleg arra, amikor a kereskedelemi partner a következő év elején ad kedvezményt. Az sem lehet egyszerű, hogyha egy kereskedelemmel foglalkozó cégnek előre meg kell becsülnie a karácsony környékén várható forgalmát.
 
A helyi iparűzési adó feltöltése is meglehetősen bonyolult folyamat, hiszen vannak vállalkozások, akiknek több telephelyük miatt, akár több önkormányzatnál is meg kell ezt tenni.

Amennyiben a vállalkozás elvéti az előírt minimális feltöltési értékhatárt, akkor mulasztási bírsággal lesz sújtható, ha túlbecsüli az eredményt, akkor ez likviditási gondokat okozhat, amely miatt „felelősségi vita” alakulhat ki az ügyvezetés és a könyvelés között.

Túlfizetés esetén csak az éves bevallás benyújtásakor lesz lehetősége a vállalkozásnak a túlfizetés rendezésére, de csak a törvényben rögzített határidőt – a következő év május 31-ét – követően.

Ráadásul ez a költségvetésben is bizonytalansági tényező: emiatt kockázatos a bevételek évközi tervezhetősége és a beszedés egyenletessége. Így pl. 2015 decemberében a társasági adóbevétel meghaladta a 200 milliárd forintot, míg az évközi havi értékek ennek negyede körül alakultak. Ha nem lenne decemberi feltöltési kötelezettség, akkor akár már az előző adóévi bevallások feldolgozását követően tervezni lehetne az éves bevételek alakulását, és „kisimulnának” az évközi bevételek. Nem két időszakban befolyásolná a költségvetési bevételek alakulását a társasági adó, hanem csak az egyikben, az éves bevallások benyújtási határidejében.

Ezért az Adótanácsadók Egyesülete évek óta javasolja az adminisztráció csökkentésére vonatkozó beadványaiban a feltöltési kötelezettség jelenlegi rendszerének az eltörlését. Ez nemcsak jelentősen csökkentené a vállalkozások adminisztrációs terheit, költségeit, hanem az kedvezően befolyásolná a költségvetés tervezhetőségét is.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra