BDO: a korábbinál ügyfélbarátabb adóigazgatással indult az év

AIR

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adóigazgatási rendtartás


Érdemes lesz a jövőben fokozottan figyelemmel kísérni a NAV honlapján közzétett tájékoztatókat is, mivel az ezekben foglaltak alapján eljárók egy új, deklarált szabály szerint egy esetleges megállapítás esetén mentesülnek a jogkövetkezmények alól.

Az adózás területén többségében az adózókat kedvezően érintő változások léptek életbe január elsejétől, az adóigazgatási eljárásokra vonatkozó szabályozás is sok tekintetben ügyfélbarát irányba mozdult el - közölte a BDO Magyarország 
 
Idéntől alapesetben egyetlen vizsgálat sem húzódhat egy évnél tovább. Az észrevételre nyitva álló határidő adóellenőrzések esetében 15-ről 30 napra emelkedik, ugyanakkor jogvesztővé válik. Mivel ez a jogorvoslati lehetőség a fellebbezéssel ellentétben ingyenes, az "új tény/körülmény tilalmát" pedig mind a fellebbezés, mind az új eljárás során bevezették, az adózóknak még inkább célszerű érdemben kihasználniuk az észrevételezési szakaszt - figyelmeztet a BDO. 
 
A feltételes adóbírság új jogintézmény, e szerint, ha az adózó lemond a fellebbezésről és esedékességig megfizeti az adókülönbözetet, mentesül a kiszabott adóbírság 50 százaléka alól. A tanácsadó cég szerint a társaságoknak érdemes átgondolniuk azonban, hogy mikor élnek ezzel a lehetőséggel, mivel e kedvezmény igénybe vétele esetén elesnek például a felügyeleti intézkedés lehetőségétől. 
 
Kibővül a magánszemélyek automatikus részletfizetési kedvezménye is: az eddig 200 ezer forintról 500 ezerre emelkedik az értékhatár, az időtartam pedig 6 hónapról 12 hónapra növekszik - emeli ki a BDO. 
 
Kiemelt szerepet kap a kezdő vállalkozások támogatása: az új adózók az első hónapban ingyenes tájékoztatást kaphatnak adókötelezettségeikről, és hat hónapos mentorálásban is részt vehetnek. 
 
A megbízható adózói státusz a jövőben nyilvános információ lesz, az általános forgalmi adó (áfa) kiutalására nyitva álló határidő a megbízható adózók esetében az eddigi 45 napról 30 napra csökken, nyrt. esetén pedig 30 napról 20 napra. 
 
Érdemes lesz a jövőben fokozottan figyelemmel kísérni a NAV honlapján közzétett tájékoztatókat is, mivel az ezekben foglaltak alapján eljárók egy új, deklarált szabály szerint egy esetleges megállapítás esetén mentesülnek a jogkövetkezmények alól. 
 
Az adónemeket érintő változások közül egyebek mellett kiemelik, hogy több termék, illetve szolgáltatás áfakulcsa 5 százalékra csökkent.
 
A munkáltatók által fizetendő szociális hozzájárulási adó mértéke 22-ről 19,5 százalékra mérséklődött, valamint ezzel párhuzamosan a korábban 22 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) kulcsa is. 
 
Mostantól a magánszemélyeknek az egyházak javára tett egyszázalékos szja felajánlása nem csupán az adott adóévre vonatkozik, hanem folytatólagosan érvényben marad annak módosításáig, illetve visszavonásáig.
 
Ingatlan bérbeadás esetén megszűnt az 1 millió forint feletti jövedelem esetén fizetendő 14 százalékos eho. Kedvezőbb irányba változnak a mobilitási célú lakhatási támogatás feltételei is. 
 
A kisvállalati adó (kiva) kulcsa az előző évi 14-ről 13 százalékra csökkent.  
 
Bővült a társasági adónál érvényesíthető fejlesztési adókedvezményekkel támogatott beruházási formák köre.
 
Az iparűzési adó területén a sportvállalkozások kaptak jelentős adókönnyítést, amelyeknek sporttevékenységgel összefüggő bevételei (például belépőjegyek eladása, reklám- és szponzori bevételek) nem képeznek iparűzésiadó-alapot - ismertette a BDO.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra