Benyújtotta második félévi ellenőrzési tervét az ÁSZ

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: ÁSZ-ellenőrzés, ÁSZ


A közpénzfelhasználás ellenőrizetlen, "fehér foltjainak" felszámolását szolgálják a nyilvános könyvtárak, az alapítványok gazdálkodásának, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatok intézményeinek ellenőrzései.

Benyújtotta az Országgyűlésnek idei második félévi ellenőrzési tervét az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a szervezet kiemelten figyel majd a többi között a folyamatban lévő beruházásokra, a felügyeleti tevékenységet végző intézményekre, a zárszámadásra, illetve az államadósság-mutató alakulása, az államháztartás hiánya és az ország versenyképessége szempontjából meghatározó jelentőségű területekre.
 
Az ÁSZ hétfői tájékoztatása szerint a közpénzfelhasználás ellenőrizetlen, "fehér foltjainak" felszámolását szolgálják a nyilvános könyvtárak, az alapítványok gazdálkodásának, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatok intézményeinek ellenőrzései. 

A második félévben a korábbiakhoz hasonlóan kiemelt szerepe van a zárszámadás, vagyis a 2016-os költségvetés végrehajtása ellenőrzésének, és sor kerül az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységek értékelésére is.

Kiemelten figyel a számvevőszék a folyamatban lévő beruházásokra, és azok kockázatait is számba veszi. Az ÁSZ közölte: célja, hogy a kockázatok kezelésére már a beruházás folyamatában fel tudja hívni a figyelmet.

Folytatják az "ellenőrzők ellenőrzését", olyan intézményeket vizsgálnak majd, amelyek maguk is végeznek ellenőrzési, felügyeleti tevékenységet. Ennek keretében kerül sor a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Államkincstár újabb ellenőrzésére.

Folytatódik a pártok és a költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodásának ellenőrzése, a második félévben a Magyar Szocialista Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet más a Politika, a Demokratikus Koalíció, az Együtt - Korszakváltók Pártja, a Magyar Liberális Párt, továbbá a Párbeszéd Magyarországért Párt 2015-2016. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzésére kerül sor.

Több ország számvevőszékeinek összehangolt munkájával 2017. második félévében kezdődik meg a középületek energiahatékonyságnak értékelése. Folytatja az ÁSZ a gyermekétkeztetés rendszerének, egészének és egyes kiemelt területeinek, valamint a hallgatói önkormányzatok működésének ellenőrzését.

A számvevőszék közleményében hangsúlyozta: továbbra is nagy hangsúlyt kap azoknak a szervezeteknek, területeknek ellenőrzése, amelyek az államadósság-mutató alakulása, az államháztartás hiánya és az ország versenyképessége szempontjából meghatározó jelentőségűek. Az ÁSZ ellenőrzi az önkormányzatok pénzügyi- és vagyongazdálkodását, valamint integritás- és belső kontrollrendszerét. Az állami és az önkormányzati tulajdonban (résztulajdonban) álló gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése során pedig olyan területet vizsgálnak, amelynek működése jelentős hatással van az ország gazdasági teljesítményére, továbbá befolyásolhatja a kormányzati szektor hiányát, az államadósság alakulását is.

Az utóellenőrzéseket szintén folytatja az ÁSZ a második félévben, ezek során a korábbi ellenőrzések javaslatainak hasznosítására készített intézkedési tervek végrehajtását értékelik.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra