Bt-ket, Kkt-kat érintő cégváltozások

JOG

Nyomtatás
Forrás: NOGUCHI

Címkék: betéti társaság


Számos egyébként jól működő betéti társaság és közkereseti társaság került nehéz helyzetbe korábban, amikor haláleset miatt megszűnt a beltag vagy a kültag jogviszonya, vagy a tagok száma egy főre csökkent.

Ha ugyanis hat hónapig nem jelentettek be új tagot a vállalkozásba, akkor a céget a törvényi szabályozás szerint automatikusan megszüntették. Július 1-től azonban ez nem fenyegeti a társaságot akkor sem, ha a helyzetet fél év alatt nem sikerül rendezni – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.    

Július elejétől alapvetően változtak meg a betéti társaságok (Bt) és a közkereseti társaságok (Kkt) működési feltételei. Eddig a törvényi szabályozás szerint automatikusan megszűntek azok a Bt-ék – döntően családi vállalkozások –, amelyeknél jellemzően egy halálozás miatt az egyedüli beltag vagy kültag jogviszonya megszűnt és az új tagot hat hónapon belül nem tudták bejegyeztetni. Ugyanez a szabály élt azon Kkt-k esetében is, ahol a tagok száma egy főre csökkent. A Polgári Törvénykönyv módosításának köszönhetően azonban július 1-től az ilyen helyzetbe kerülő vállalkozások már nem szűnnek meg a törvény erejénél fogva. 

„A hat hónapos jogvesztő bejelentési kötelezettség azért okozott komoly gondot, mert ezt a szabályt nagyon kevesen ismerték. A cég megmaradt tagja és az elhunyt tag örököse – aki a helyére lépett volna – rendszerint abban a téves hitben voltak, hogy a közjegyzői hagyatékátadással történik majd meg a tagváltozás a Bt-ékben és a Kkt-ékban, holott ez nem igaz. Az ilyen társaságokban ugyanis a tagsági pozíció nem öröklődik. A megmaradt tag maga jogosult szabadon megválasztani azt a személyt, akit új tagként befogad a társaságba. Ez nem csak az örökös lehet, hanem más személy is. Így általában úgy múlt el a hat hónapos jogvesztő határidő, hogy bár megvolt az új tag, mégsem jelentették be, mert teljesen szükségtelenül a hagyatéki eljárás végét várták, amelyek pedig egyébként is rendszerint hosszabb ideig tartanak ” – hívta fel a figyelmet Dr. Brózmann Attila, act Bán és Karika Ügyvédi Társulás együttműködő ügyvédje.  

Mindez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy számos olyan családi cég is a megszüntetés sorsára jutott, amelyik egyébként kifejezetten jól működött, adókötelezettségeit teljesítette, esetükben tehát nem a gazdálkodásuk eredményességével volt a gond. A módosítással komoly lehetőséget kapnak az ilyen társaságok a jövőre nézve. 

A július 1-től hatályba lépő törvényi módosítások hatására fennmaradt ugyan a cégbíróság felé az új tag hat hónapon belüli bejelentésének kötelezettsége, azonban megszűnt ezen határidő jogvesztő jellege. Így ennek elmulasztása már nem jelenti a cég automatikus megszüntetését. Ha ezt követően az új tag bejegyzése elmarad, a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást indít és felszólítja a társaságot a törvényes működés feltételeinek helyreállítására. Ennek köszönhetően további három hónap áll majd a vállalkozás rendelkezésére, hogy rendezze a működés feltételeit. Ha a vállalkozás igazolja, hogy az örökös személyét illetően bírósági vagy közjegyzői eljárás van folyamatban, akkor a cégbíróság az elindított törvényességi felügyeleti eljárást fel is függesztheti. Ha törvényességi felhívás is eredménytelen lesz, csak akkor szüntetik meg a társaságot.   

„Azzal tisztában kell lenni, hogy a tagi felelősség változásának is van új, fontos szabálya. Ha a társaságnak nem marad beltagja, akkor az ezen időpont után keletkező, az új tag belépésig felmerült tartozásokért a kültag lesz korlátlanul felelős, neki kell helytállnia, akár a teljes magánvagyonával is” – tette hozzá a szakértő. 

***

ÜGYVEZETŐK KÖNYVE 2021 

Vezető tisztségviselők jogállása, felelőssége, feladatai – 45 db üzleti szabályzattal, iratmintával. Garantáltan van benne legalább egy mondat, amely miatt változtatni fog cége működésén. Megrendelés: Önadózó Webáruház!

***

KISVÁLLALKOZÓK ÜGYVITELI KÉZIKÖNYVE

Vállalkozási formák ● Tevékenységi szabályok ● KATA adózás és alternatívái ● Könyvelés ● Számlázási szabályok ● E-ügyintézés ● GDPR  adatkezelés ● Információbiztonság ● Ez a könyv tartalmaz 48 db. vállalkozási megoldást, 74 db. adótippet, 92. db. ügyviteli jótanácsot. Egyszerre nyomdai könyv és e-book.  Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

***

ŐSTERMELŐK ÉS CSALÁDI GAZDASÁGOK KÉZIKÖNYVE

Tevékenységi szabályok, ügyvitel, adózás már a 2021-es új szabályok szerint – segédletekkel, iratmintákkal.  Egyszerre könyv és e-book. Ez a könyv tartalmaz 92 db. szervezési megoldást, 99 db adótippet, 17 db. ügyviteli jótanácsot, 5 db. szerződésmintát, TEÁOR besorolási segédeletet, adónaptárat. Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra