Civil információs portált indított az Emmi

JOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: civil szervezetek


Civil információs portált indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a www.civil.info világhálós oldalon elérhető valamennyi társadalmi szervezet, köztük a pártok bíróságon bejegyzett adatai, a pályázati lehetőségek, továbbá az is, hogy 1 százalékos felajánlásaikkal hányan és mekkora összeggel támogatták e szervezeteket.

Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, "akadálymentesíteni" akarják a civil szervezetek életét, ezért teremtett az államtitkárság szolgáltatásként egy tájékozódási és kiindulási pontot a társadalmi szervezetek számára. Hozzátette: az oldalon már megtalálhatók a legfontosabb információk, ugyanakkor a portált folyamatosan fejleszteni akarják.

Arról is beszélt, hogy a portál elindításával csökkenhetnek a civil szervezetek adminisztrációs terhei, és várhatóan hatékonyabbá válik a szervezetek közötti kommunikáció is. Az oldalon összesítve érhetők el a minisztériumok és az államigazgatási szervek által az interneten közzétett, civil szervezetekre vonatkozó nyilvános információk.

Közölte, az oldalon "alapfunkcióként" elérhető az Országos Bírósági Hivatal által nyilvántartott valamennyi - mintegy 73 ezer - civil szervezet adata, beszámolója, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedvezményezetti listája, valamint az elszámolással érintett és a kizárt szervezetek adatai is.

A honlapon tevékenységi kör és területi bontás alapján is kereshetők a szervezetek, így a hasonló témákban tevékenykedő civilek könnyen egymásra találhatnak. Felhívta a figyelmet: az államtitkárság által működtetett oldalról tudható csak meg, hogy egy adott szervezet közhasznú-e.

Latorcai Csaba kitért arra is, hogy a civil szervezetek adatbázisába - önkéntesen - felvetethetik magukat a határon túli magyar társadalmi szervezetek is.

Szólt arról, hogy az oldalon elérhetők a civil szervezeteket érintő jogszabályok, a Nemzeti Együttműködési Alaphoz (NEA) kapcsolódó információk, valamint a még nyitott, futó pályázatok. Hozzátette, a NEA pályázataira közvetlenül az oldalon keresztül is jelentkezhetnek a szervezetek. Az információs oldal "intézze el" menüpontjáról a társadalmi szervezetek az őket érintő űrlapokat, nyomtatványokat is letölthetik.

A helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón bemutatott két, az Emmi kiadásában nemrég megjelentetett kézikönyvet is. Az egyik a civil szervezeteket, a másik a nemzetiségi önkormányzatokat érintő legfontosabb információkat, így például az új jogszabályok magyarázatait tartalmazza, illetve konkrét példákon keresztül gyakorlati segítséget kíván nyújtani a számukra.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra