Diákmunka vagy szakmai gyakorlat

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: diákmunka, szakmai gyakorlat


A klasszikus diákmunka és a diploma előtti szakmai gyakorlat korábban két külön fogalom volt. Míg a tipikus diákmunkára diákszövetkezeteken keresztül jelentkeztek a fiatalok, addig szakmai gyakorlati helyet jellemzően maguknak kerestek a képzés végéhez közeledve, a cégek egyedi munkaszerződéssel foglalkoztatták őket. Ez a modell az elmúlt időben megváltozott: nő azoknak a tábora, akik felismerik, hogy gyakornoki munka is vállalható diákszövetkezeten keresztül.

A cégeknek és az egyetemi hallgatóknak is megéri diákszövetkezeten keresztül gyakornoki munkaszerződést kötni, előbbiek adó- és járulékkedvezményt vehetnek igénybe, utóbbiak magasabb bért kaphatnak - közölte a Prohuman Diákmunka.

A klasszikus diákmunka és a diploma előtti szakmai gyakorlat korábban két külön fogalom volt. Míg a tipikus diákmunkára diákszövetkezeteken keresztül jelentkeztek a fiatalok, addig szakmai gyakorlati helyet jellemzően maguknak kerestek a képzés végéhez közeledve, a cégek egyedi munkaszerződéssel foglalkoztatták őket. Ez a modell az elmúlt időben megváltozott: nő azoknak a tábora, akik felismerik, hogy gyakornoki munka is vállalható diákszövetkezeten keresztül.

A közlemény szerint egyre több foglalkoztató szeretné kihasználni a diákszövetkezeti foglalkoztatásban rejlő adó- és járulékelőnyt; nem kell fizetniük a munkáltatói szociális, szakképzési és rehabilitációs hozzájárulást, így azonos nettó fizetés esetén a cégnek több mint 30 százalékkal többe kerül egy gyakornok, ha saját állományába veszi. A munkavállalók bérét pedig csak személyi jövedelemadó (szja) terheli.

A diákoknak azért éri meg ez a foglalkoztatási forma, mert a járulékmentesség miatt magasabb bért kaphatnak, másrészt a diákszövetkezet számos vállalattal áll kapcsolatban, ha például az egyikkel nem válik be az együttműködés, akkor a diákszövetkezet segítségével könnyebb lehet újra elhelyezkedni.

A klasszikusnak számító diákmunkás állásokban a bruttó órabérek 1300 és 1500 forint körül mozognak, a gyakornokok fizetése ennél átlagosan 15-20 százalékkal magasabb lehet, sőt előfordul - például IT, technológiai vagy mérnöki pozíciókban -, hogy az órabérük meghaladja a 2000 forintot is.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra