Digitális alkalmazásokat díjazott a Pénzügyminisztérium

Forrás: MTI

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kárbejelentő alkalmazása, az InsureTech, valamint a Billingo online számlázó nyerte el a Pénzügyminisztérium (PM) támogatásával meghirdetett elismerést, az Év technológiai megoldása díjat - jelentette be a PM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Balogh László közölte, hogy az online fejlesztéseket az elmúlt évek felértékelték, ezért a jubileumi, 20. alkalommal meghirdetett Év honlapja pályázat keretében a legjobb digitális pénzügyi alkalmazásokat is keresték. A pályázatot a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) és az Internet Marketing Tagozat írta ki, az ehhez kapcsolódó technológiai különdíjat a PM mellett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatta.

A sajtótájékoztatón ismertették a szakmai zsűri indoklását. Eszerint a Billingo honlapjának megjelenése és funkciói egyaránt a legmagasabb minőséget képviselik, korszerű módon szolgálva ki a felhasználókat, és segítve a céges ügyintézés szinte minden elemét.

 A Mabisz alkalmazását hiánypótlónak nevezték, kiemelve, hogy egyszerűen és gyorsan teszi elérhetővé a biztosítási adatokat. Az alkalmazás azért is kiemelkedően fontos, mert a baleseti ügyintézés mindig nehéz, segítséget igénylő folyamat - tették hozzá

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra