Digitalizációs kudarc? Miért nem látja sok cég a technológiai fejlesztések előnyét?

Forrás: EY

Címkék: digitalizáció


A fejlesztések üzleti eredményre gyakorolt hatását azonban sok esetben nehéz rövid távon számszerűsíteni. Eddig csupán minden tizedik (9%) cégnek sikerült javuló teljesítménymutatókat elérnie,

A cégek többsége teljesen átalakítaná működését a digitális technológiák segítségével, de a folyamatot gátolja, hogy az eddigi fejlesztéseik nem eredményeztek számukra kézzelfogható üzleti hasznot – derül ki az EY 1001 döntéshozó bevonásával készült globális felméréséből. A sikeres digitalizáció érdekében a területért felelős vezetőknek láthatóvá kell tenniük a beruházások megtérülését, amihez új megközelítések és mérési megoldások szükségesek. 

A vezetők közel kétharmada (62%) szerint radikálisan át kell formálniuk a társaság működését a következő két évben, hogy megfeleljenek a piaci elvárásoknak. A gyökeres változáshoz az EY Digital Investment Index-kutatásban megkérdezettek olyan innovatív technológiákat használnának fel, mint a dolgok internete (IoT, 67%), a mesterséges intelligencia (MI, 64%) vagy a felhőalapú számítástechnikán (61%) alapuló rendszerek. 

A fejlesztések üzleti eredményre gyakorolt hatását azonban sok esetben nehéz rövid távon számszerűsíteni. Eddig csupán minden tizedik (9%) cégnek sikerült javuló teljesítménymutatókat elérnie, és a válaszadók mindössze 7 százaléka számolt be arról, hogy teljes mértékben ki tudta használni az MI és az IoT előnyeit. 

Fontos, hogy a cégvezetők tisztán lássák, hogy a digitalizáció ma már a túlélés feltétele, nem pedig a növekedés egyik eszköze” - mondta Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere. „Lehet, hogy egy vállalat nem érzékeli például a webshop bevezetésének jelentős eredményeit, online értékesítés nélkül azonban hosszú távon biztosan csökkenne a piaci pozíciója. A technológiai fejlesztések tehát ahhoz szükségesek, hogy a cégek versenyben tudjanak maradni” – tette hozzá a szakember. „Az eredmények igazolásához ezért is van szükség olyan stratégiára, folyamatokra és mérésre, amelyeket az EY-nál is alkalmazunk, és amikkel világosan kivehetőek a jövőbe mutató megoldások pozitív hatásai, legyen szó akár a szervezet hatékonyságának növeléséről, akár a költségek csökkenéséről.” 

A tanulmányba bevont cégek alig negyede mérte aktívan a digitális befektetések megtérülését (RODI – Return On Digital Investment), ennél sokkal gyakoribb a pénzügyi teljesítmény (57%) vagy a működési hatékonyság (46%) mutatóinak vizsgálata. Pedig a digitális megtérülést elemző társaságok nagyobb valószínűséggel értek el több mint 5 százalékos javulást a területen, emellett tájékozottabb stratégiai döntéseket tudtak hozni. A válaszadók több mint fele szerint a RODI bevezetéséhez ugyanakkor vállalatuknál nincs meg a szükséges világos irányelv, összehangolt vezetés, illetve a készségek, eszközök és adatok hatékony kombinációja.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra