Élesednek a fogyasztókat védő új szabályok

JOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

2022- május 28-án életbe léptek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok törvényi szabályozásának új, az eddigieknél szigorúbb rendelkezései. A Gazdasági Versenyhivatal mind a fogyasztókat, mind a piaci szereplőket aktívan segítette a megfelelő felkészülésben.

Uniós szintű fogyasztóvédelmi változások következményeként 2022. május 28-tól hazánkban is szigorúbb rendelkezések lépnek életbe a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok törvényi szabályozásában. A jogszabályi változások – a határidővel egyetemben – csaknem másfél éve, 2020 decembere óta ismertek a hazai vállalkozások számára. A kereskedőknek így elegendő idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy kereskedelmi gyakorlataikat a holnap hatályba lépő rendelkezésekhez igazítsák. A cégek azonban nem csupán a jogszabályszövegekre hagyatkozhattak a felkészülés során: a nemzeti versenyhatóság célzott kommunikációval, előadások tartásával, illetve a szigorodó elvárásokat közérthetően összefoglaló tájékoztatóval segítette a piacok szereplőit. A Versenyhivatal emellett közösségi kampánnyal hívta fel a fogyasztók figyelmét új jogaikra, valamint a változásokkal kapcsolatos egyes gyakorlati tudnivalókra.

Az életbe lépő szabályok az eddigieknél erősebben védik a fogyasztók érdekeit többek között az akciós árak feltüntetése, illetve a vásárlói értékelések és fogyasztói vélemények megjelenítésének terén.

Ezekhez ajánljuk alábbi kiadványainkat:

WEBÁRUHÁZI ÉRTÉKESÍTÉS JOGI MEGFELELTETÉSE

Útmutató a webáruházakra vonatkozó jogszabályi előírások teljesítéséhez + Adózási, számlázási szabályok + Mintadokumentumok: általános szerződési feltételek (ÁSZF), jogi és adatkezelési tájékoztatások, szabályzatok, nyilvántartások + Webáruház Jogi Teszt már működő webáruházaknak. Már a 2022-es azabályok szerint! Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is. Az e-könyv formátumunk előnye, hogy a Tartalomjegyzékből minden egyes rész könnyen elérhető. E kiadványunk mellé ajánljuk az Áruk és digitális tartalmak értékesítésítésének jogi megfeleltetése című kiadványunkat, amely a webáruházban értékesített termékekre vonatkozó jogi követelmények teljesítéséhez ad segítséget! Megrendelés és további infók: Önadózó Webáruház

ÁRUK ÉS DIGITÁLIS TARTALMAK ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK JOGI MEGFELELTETÉSE

Kiadványunk arról szól, hogy a kiskereskedelemben milyen jogi feltételekkel és kellékekkek értékesíthető bármilyen áru, fogyasztási cikk, vagy digitális tartalom és digitális szolgáltatás. Az erre vonatkozó 2022. január 1-től hatályos kormányrendeletnek minden hagyományos kereskedelmi üzlet és minden webáruház köteles megfelelni, fogyasztóvédelmi bírság terhével. Kiadványunk a 373-as rendelet alkalmazói kézikönyve, mert bemutatjuk és értelmezzük az alkalmazandó rendeleti szabályokat. Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is, E kiadványunk mellé ajánljuk a Webáruházi értékesítés jogi megfeleltetése című kiadványunkat, amely az értékesítés platformájára, a webáruházra vonatkozó jogi követelmények teljesítéséhez ad segítséget! További infó és mnegrendelés: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra