Eljött az utolsó áfa bevallás ideje - az éves bevallóknak

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Az idén utoljára kénytelen az adóhatóság hathatós segítsége nélkül elkészíteni áfabevallását az a 70 ezer vállalkozás, amely csütörtökig teljesítheti éves áfabevallási kötelezettségét - közölte Tállai András.   E cégeket jövőre már az adóhatóság segíti az egyik legbonyolultabb adózási kötelezettség teljesítésében azzal, hogy megküldi nekik a bevallás kiajánlott tervezetét - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az idei év az adminisztráció-csökkentés egyik legfontosabb mérföldköve lesz - hangsúlyozta.

Miután a kormány a családokat és a lakosságot már 2017-ben, az e-szja bevezetésével megszabadította a személyi jövedelemadó bevallás kitöltésének a nyűgétől, 2021-ben a vállalkozókon a sor - mondta az államtitkár.

Idén nyártól az adóhivatal áfabevallás-tervezetet ajánl ki az érintetteknek, ami évente mintegy félmillió vállalkozásnak jelent könnyebbséget. Először a 2021. júliusról szóló havi áfabevallás tervezetét ajánlja ki a hivatal - jegyezte meg.

Magyarország az Európai Unióban az elsők között nyújt áfabevallás-kiajánlási szolgáltatást a vállalkozásoknak - emelte ki Tállai András.

Az idén debütáló szolgáltatás a mellett, hogy versenyképességi szempontból is nagy előnyt jelent más országokkal szemben, segítheti a gazdaság újra nyitását is, hiszen az adó-adminisztráció csökkentésével, valamint a digitális átállás egyre erőteljesebbé válásával nemcsak időt, hanem pénzt is takaríthatnak meg a vállalkozások - magyarázta az államtitkár.

A NAV a saját nyilvántartásaiban rendelkezésre álló adatokat, például az online számla és pénztárgép adatokat ajánlja ki elektronikusan. A rendszer a számlák adatait tételsoronként megmutatja, továbbá biztosítja az adómértéknek (5-18-27 százalék) vagy mentességnek megfelelő összesítést, valamint a fordított adózás alá tartozó számlák adatának megjelenítését - sorolta Tállai András.

A NAV új szolgáltatása ezért egyrészt lehetővé teszi a cég saját ügyvitelének a digitalizálását, másrészt nagymértékben csökkenti a vállalkozások, illetve a könyvelők adminisztrációját már önmagában azáltal is, hogy az adóhivataltól érkező pontos adatok állnak majd a rendelkezésükre - részletezte az államtitkár.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra