Első házasok adókedvezménye

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: első házasok kedvezménye


A házasságkötést követő 24 hónapon keresztül az ifjú házasok együttesen havi 5000 forint adókedvezményt kapnak, amely gyermekáldás esetén a családi kedvezménnyel együtt is igénybe vehető. A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik házastárs első házasságát köti. Úgy lehet igénybe venni, hogy a munkáltatónak le kell adni egy nyilatkozatot erről.

Tavaly mintegy négyszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos adókedvezményt, mint 2015-ben. Az szja-bevallások adatai alapján 2018-ban a 85 ezer első házas összességében 3,3 milliárd forintot spórolt, 2,8 milliárddal többet, mint 2015-ben - közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
 
A gyermekek után járó családi kedvezményt egészítette ki a kormány 2015-től az első házasok kedvezményével, amellyel Magyarország Európában egyedülálló módon segíti már a kezdetektől a családalapítást - emlékeztetett az államtitkár.
 
A házasságkötést követő 24 hónapon keresztül az ifjú házasok együttesen havi 5000 forint adókedvezményt kapnak, amely gyermekáldás esetén a családi kedvezménnyel együtt is igénybe vehető. A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik házastárs első házasságát köti.
 
A KSH nyilvántartása alapján 2017-ben és 2018-ban összesen 101 ezer házasságot kötöttek, ami azt is mutatja, hogy a frigyek mintegy 80 százalékában vettek igénybe kedvezményt.
 
Az adótudatosság fejlesztésének az egyik fontos állomása lehet az is, ha el tudjuk érni, hogy az érintettek már az adóelőlegükből is érvényesítsék a kedvezményt, amely a házasságkötést követő hónaptól jár - emelte ki Izer Norbert. Hozzátette, hogy míg a tavalyi szja-bevallásban 85 ezer első házas vette igénybe az adókedvezményt, addig 2019 júniusában csak 38 ezren érvényesítették adóelőlegükből a havi ötezer forint összegű köztehercsökkentést.
 
Nemcsak azért célszerű már az adóelőlegből igénybe venni a kedvezményt, mert az érintettek több pénzt vihetnek haza hónapról hónapra, hanem azért is, mert így az adminisztrációs terhük is csökken, hiszen az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetüket sem kell majd kiegészíteniük - összegezte az előnyöket az államtitkár.
    
Megjegyezte, hogy a havi ötezer forintos állami nászajándékhoz rendkívül egyszerű módon hozzá lehet jutni: csak le kell adni a munkáltatónak egy nyilatkozatot erről.
 
Izer Norbert szerint az érintettek számának megnégyszereződése nem meglepő, hiszen egyrészt a 2014. december 31-e után kötött házasságok esetén jár a kedvezmény 24 hónapon keresztül, másrészt 2016 őszén lépett életbe visszamenőlegesen az a kedvező szabály, hogy a családi kedvezmény mellett is jár ez a támogatás az első házasoknak. A családi akcióterv keretében hatályba lépett intézkedések pedig tovább bővítették a fiatal házasok lehetőségeit.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra