Európai Bíróság: a reklámadó nem sérti az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokat

Forrás: MTI

Címkék: reklámadó


Az ítélet szerint még a 2013-ban nyereséget nem termelő cégek azon lehetősége sem számít tiltott állami támogatásnak, hogy ezen adó 2014. évi alapjából levonják a korábbi évek elhatárolt veszteségeinek 50 százalékát.

Nem sérti a magyar reklámadó az állami támogatásról szóló közösségi szabályokat - mondta ki csütörtökön az Európai Bíróság, megsemmisítve az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos korábbi határozatát.
 
A luxembourgi törvényszék arra jutott, hogy a brüsszeli testületnek nem sikerült megfelelően bizonyítania, hogy a reklámadó pusztán progresszív szerkezete miatt szelektív előnyt nyújtó intézkedésnek minősül.
 
Az ítélet szerint még a 2013-ban nyereséget nem termelő cégek azon lehetősége sem számít tiltott állami támogatásnak, hogy ezen adó 2014. évi alapjából levonják a korábbi évek elhatárolt veszteségeinek 50 százalékát.
 
Az Európai Bizottság arról számolt be 2016-ban, hogy a reklámadó indokolatlan előnyben részesíti az alacsonyabb reklámbevételű cégeket, valamint azokat, amelyek 2013-ban nem voltak nyereségesek, és határozatában arra kötelezte Magyarországot, hogy állítsa helyre az egyenlő bánásmódot a piacon.
 
A magyar kormány erre válaszul keresetet indított a határozat megsemmisítése iránt az Európai Bíróságon.
 
A bírák rámutattak, ésszerűen feltételezhető, hogy a magasabb forgalmat elérő vállalatnak a különböző méretgazdaságossági szempontokból adódóan arányosan kisebb költségei lehetnek, vagyis arányosan nagyobb jövedelmet termelhet, s így forgalma alapján képes arányosan több adót fizetni.
 
Megállapították emellett, hogy az elhatárolt veszteségek levonását az érintett cégek választásától független objektív kritériumok alapján állapították meg, azaz a szabályozás nem volt szelektív jellegű, nem tartalmazott olyan diszkriminatív elemet, amely ellentétes a vitatott adó célkitűzésével.
 
A törvényszéki határozat ellen kizárólag jogkérdésekre vonatkozóan még fellebbezést lehet benyújtani Luxembourgban.
 
A 2014-ben bevezetett, majd európai uniós kérésre módosított reklámadó kulcsát 2017-ben először 7,5 százalékosra csökkentették, nemrég pedig bejelentették, hogy 2022 végéig átmenetileg nulla százalékra mérséklik.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra