Február 1-től jöhet az új minimálbér: 167 400,-Ft

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: minimálbér


Az elfogadásra váró megállapodás-tervezet szerint február 1-jétől a minimálbér bruttó 167 400 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 219 ezer forintra emelkedhet, a 4 százalékos béremelés értelmében. Ezek szerint ez azt is jelenti (?), hogy egész 2021. évben a 2020-as 161 ezer forintos minimálbér lesz irányadó mindenhol, ahol az Szja törvény minimálbér-fogalmát kell alkalmazni. Az ugyanis is az év első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összegét jelenti. Meglehet, a Kormány éppen ezért nem sürgölődött év végén

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) készíti el a bérmegállapodás tervezét, amelynek értelmében február 1-jétől a minimálbér és a garantált bérminimum 4 százalékkal emelkedhet, minderről a felek hétfőn döntenek - mondta el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően a munkaadói és a munkavállalói oldal egy-egy képviselője

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke és Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke is megerősítette, hogy a megállapodástervezetet várhatóan csütörtökön vagy pénteken kapják meg a VKF tagjai, hogy testületi szinten meg tudják vitatni.

Hozzátették, hogy amennyiben mindhárom munkaadói szervezet és mindhárom szakszervezet elfogadja, akkor hétfőn aláírhatják a bérmegállapodást.

Mészáros Melinda elmondta, a tervezet elfogadásával február 1-jétől a minimálbér bruttó 167 400 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 219 ezer forintra emelkedhet, a 4 százalékos béremelés értelmében.  

A megállapodástervezet ezen felül azt is tartalmazza majd, hogy amikor az év folyamán csökken a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó - bármekkora mértékkel - akkor egyúttal a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedik további 1 százalékponttal.

Közölte, hogy bár nem elégedettek ezzel a mértékkel, azonban azt is mérlegelni kell, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése csaknem 1,1 millió embert érint közvetlenül és legalább ennyi emberre van hatással egyebek mellett például a táppénz vagy az álláskeresési támogatás formájában.

Ugyanakkor elmondta, Magyarország hosszú távú érdekeit a munkavállalói oldal szerint a nagyobb mértékű béremelés szolgálja, mert úgy látják, a bérek emelkedése a környező országokban is jótékony hatást gyakorolt a hatékonyság és a termelékenység növekedésére.

Rolek Ferenc elmondta, hogy az ülésen a munkaadói oldal vetette fel a kompromisszum lehetőségét a 4 százalékos béremeléssel, hiszen a munkaadók 3 százalékos, míg a szakszervezetek 5 százalékos béremelést tartanak elfogadhatónak.

Úgy fogalmazott: "nem javasoljuk ugyan, hogy legyen 4 százalék, de ha ezt mindenki elfogadná, akkor meg tudjuk fontolni, hogy ez legyen egy kompromisszumos megállapodás."

Rolek Ferenc reményét fejezte ki, hogy a megállapodástervezet elfogadják, hiszen ez minenkinek az érdeke. Ugyanakkor hozzátette, ha minden oldal el is fogadja a 4 százalékos béremelést, egyik sem lesz vele elégedett: a munkaadók túl soknak, míg a szakszervezetek túl kevésnek tartják majd.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra