Felmérés az otthoni munkavégzés lehetőségeiről

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: otthoni munkavégzés


Leginkább a fővárosiak tudnak otthon dolgozni, a tavaszi és az év végi korlátozó intézkedések idején a budapesti, legalább részmunkaidős foglalkozatottak felének volt lehetősége távmunkára. A legalacsonyabb az otthonról dolgozók aránya a Közép- és Nyugat-Dunántúlon, ahol csak minden ötödik foglalkozatott munkahelye nyújt ilyen opciót

Budapest élen jár az otthoni munkavégzés lehetőségeiben, és ahol van rá mód, ott a munkavállalók általában mindenhol élnek is vele - közölte a Reacty Digital novemberi online kutatásának eredményeit ismertetve.

Reprezentatív kutatásuk szerint Magyarországon főleg a koronavírus-járvány miatti korlátozások segítették a távmunka szélesebb körű elterjedését.

A járványidőszak előtt a 18-79 éves, legalább részmunkaidőben foglalkoztatott magyarok mindössze 18 százalékának volt lehetősége arra, hogy otthonról végezze el a munkáját. A tavaszi és az őszi lezárások alatt azonban az arány megnőtt, novemberben a foglalkoztatottak harmadának biztosított lehetőséget otthoni munkavégzésre a munkahelye.

Nyáron megfigyelhető volt egyfajta visszarendeződés - összefüggésben a járványügyi korlátozások enyhülésével -, ami azt mutatja, ha nincsenek állami korlátozó rendelkezések, akkor a cégek is kevésbé hajlamosak a távmunka lehetőségét felajánlani - tették hozzá.

Adataik szerint az otthoni munkavégzést már év elején is az arra lehetőséget kapók kétharmada vette igénybe, míg a tavaszi lezárások alatt ötből négyen tettek így, legtöbben a diplomások közül.

Leginkább a fővárosiak tudnak otthon dolgozni, a tavaszi és az év végi korlátozó intézkedések idején a budapesti, legalább részmunkaidős foglalkozatottak felének volt lehetősége távmunkára. A legalacsonyabb az otthonról dolgozók aránya a Közép- és Nyugat-Dunántúlon, ahol csak minden ötödik foglalkozatott munkahelye nyújt ilyen opciót - írták.

Kutatási eredményeik azt mutatják, hogy a novemberi korlátozások bevezetése óta az otthonról is dolgozók 45 százaléka a teljes munkaidejét távmunkában, míg 17 százalékuk a munkaidő nagyobb részét munkahelyén tölti. A teljes távmunka különösen jellemző a részmunkaidős munkavállalókra, akiknek 67 százaléka egyáltalán nem jár be munkahelyére, míg a teljes állásban foglalkoztatottak csupán 40 százaléka marad folyamatosan otthon.

Az otthoni munkavégzésről a szolgáltatási szektorban dolgozók átlag feletti arányban nyilatkoztak úgy, hogy egyáltalán nem elégedettek a nekik biztosított lehetőségekkel annak ellenére, hogy ebben a szektorban egész évben kifejezetten magas volt a távmunka lehetőségének aránya.

Kiemelték: a cégek és a munkavállalók közti folyamatos kommunikáció a járványhelyzetben különösen fontos, a munkáltatóknak szükségük van arra, hogy megismerjék dolgozóik véleményét. Ezért a Reacty Digital az országos reprezentatív kutatást követően 2020 végétől felméréssorozatot indít, melyben célzottan vizsgálják a dolgozók egészségtudatossághoz, járványügyi intézkedésekhez, illetve távmunkához való viszonyát.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra