Fiktív számlaláncok, túlárazott szolgáltatások, beszámlázók, strómanok, haszonhúzók

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: pénzmosás, költségvetési csalás


Van itt minden, tanulságul, még pénzmosás is. Borászati és szeszipari cégek vezetői egy pályázatíró cég vezetőjével 2011 és 2016 között olyan számlázási láncolatot működtettek, amelynek célja állami és európai uniós támogatások jogosulatlan megszerzése és az áfafizetés elkerülése volt. A támogatott beruházások teljes költségvetését a vádlottak túlszámlázással növelték meg. Újdonság, hogy a költségvetési csalás mellett a pénzmosás bűncselekményét is megállapítják.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és pénzmosás miatt vádat emeltek egy bűnszervezet kilenc tagja ellen, mert 2,1 milliárd forintnyi jogosulatlan támogatást szereztek meg - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
 
A közlemény szerint ők az ügy többi tizenöt vádlottjával különböző pályázati források megszerzésére fiktív számlaláncot működtettek, túlárazott szolgáltatásokról kiállított valótlan számlák felhasználásával támogatásokhoz jutottak és áfakötelezettségüket is jogosulatlanul csökkentették.
 
A részletekről közölték: a Bács-Kiskun megyei - főként keceli és kiskőrösi - borászati és szeszipari cégek vezetői pályázatíró cégek vezetőjével, egy tiszakécskei nővel 2011 és 2016 között olyan számlázási láncolatot működtettek, amelynek célja állami és európai uniós támogatások jogosulatlan megszerzése és az áfafizetés elkerülése volt. Később kiskőrösi és budapesti autómosó cégek is igénybe vették a számlaláncokat. A támogatott beruházások teljes költségvetését a vádlottak túlszámlázással növelték meg.
    
A pályázatíró cégek a bűnszervezetben központi, beszámlázói szerepet töltöttek be. A szervezet alján elhelyezkedő, strómanok által képviselt "eltűnő" kereskedő cégektől papíron az árut megszerezték és fiktív számlákkal a láncolat végén található borászati és autómosó "haszonhúzó cégeknek" értékesítették tovább.
 
A vételárat a vevők átutalták, majd a pénzt a cégek bankszámláiról a borászati vállalkozás egyik vezetője, egy 50 éves keceli férfi minden esetben még aznap felvette. 
 
A bűnszervezet alsóbb szintjein lévő cégek gazdasági tevékenységet nem végeztek, a számlákat, a szállítási szerződéseket, a kölcsönszerződéseket, a pénztárbizonylatokat a tiszakécskei nő utasítása alapján állították ki.
  
Az ügyészség kiemelte, hogy fiktív számlák felhasználásával a haszonhúzó borászati és szeszipari cégek több mint 1,9 milliárd, az autómosó cégek pedig 182 millió forint támogatást szereztek meg jogosulatlanul. Ezen felül a pályázatíró központi cégek fiktív számlák elszámolásával 428 millió forinttal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket.
  
Az ügyészség 24 ember ellen emelt vádat költségvetési csalás és pénzmosás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt. Kilencen mindezt bűnszervezet tagjaként követték el a vádirat szerint - ismertette a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra