Halmozhatják az állami támogatásokat a felkészült hazai vállalkozások  

TAO

Nyomtatás
Forrás: Noguchi

Címkék: K+F


A beruházási támogatások mellett számos energiahatékonysági és K+F forrás is elérhető 2022-ben a hazai cégek számára – hívta fel a figyelmet online rendezvényén az EY. A vállalatoknak lehetőségük van az elérhető támogatások halmozására is, ehhez azonban a projekt tervezésétől kezdve gondos elkészületre van szükség, és figyelni kell az adminisztratív hibák elkerülésére is.

Kapacitásbővítés (40%), gépek cseréje (25%) és a termelőegység vagy telephely fejlesztése céljából (20%) terveznek elsősorban 100 millió forintot meghaladó értékű beruházást a hazai vállalatok – derült ki az EY Magyarország online webinárján résztvevő 100 döntéshozó megkérdezése alapján készült gyors-felmérésből.

Az érintetteknek elsősorban az IPAR 4.0 megteremtését, az IT fejlesztéseket és a megújuló energia hasznosítását célzó pályázati kiírásokra érdemes már a beruházás megkezdése előtt figyelniük, amellett, hogy a legnagyobb projektek esetén a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (HIPA) egyedi készpénztámogatási lehetőségekről is lehet egyeztetni. A hazai beruházásokon felül a külpiaci terjeszkedés támogatására is vannak lehetőségek, amelyeket a Magyar Exportfejlesztési Ügynökségen (HEPA) keresztül lehet igényelni. További fontos forrás az energiahatékonysági adókedvezmény, amely Budapesten is elérhető, ezért szinte egyedülálló lehetőség lehet a fővárosi cégeknek.

„Számos hazai vállalat számára elérhetőek a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adómegtakarítások, ám a cégek sokszor nincsenek tisztában vele, hogy valójában a kiírásoknak megfelelő tevékenységet végeznek” – mutatott rá Kocsis Zsolt, az EY Adótanácsadás üzletágának partnere. „Gyakran előfordul, hogy mi hívjuk fel ügyfeleink figyelmét a lehetőségekre. A támogatások maximalizálásának érdekében érdemes minél előbb azonosítani a forrásokat, hiszen számos esetben feltétel, hogy már a projekt kezdete előtt megtörténjen az igénylés” - tette hozzá.

A támogatások lehívását gyakran adminisztratív pontatlanságok akadályozzák, és az is előfordul, hogy tévesen több jogcímet jelölnek meg az adózók, ezért is érdemes tapasztalt, külső tanácsadót bevonni a folyamatba.

***

ÁRUK ÉS DIGITÁLIS TARTALMAK ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK JOGI MEGFELELTETÉSE 

A könyv fogyasztási cikkeket, digitális tartalmakat értékesítő kereskedelmi vállalkozásoknak szól - mindegy, hogy hagyományos üzletben vagy webáruházban teszik ezt. Van egy új rendelet, amely minden kereskedelmi vállalkozásra vonatkozik - és e követelményeknek meg kell felelni. A könyv csekklistákban is összefoglalja a vállalkozások teendőit. Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is, Ára most 20% bevezető kedvezménnyel 7.920,-Ft + postaköltség - Megrendelés: https://www.onadozo.hu/webaruhaz/szakkonyvek-1/

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra