Hogyan él az elektronikus aláírás a gyakorlatban?

Forrás: MTI

Címkék: elektronikus aláírás


Elsősorban a közművek, távközlés és közigazgatás területén tartják fontosnak a digitális hitelesítést. A kutatás összegzése szerint ez azt mutatja, hogy a többség az állammal, az önkormányzatokkal, valamint a nagy szolgáltatókkal kapcsolatos ügye intézését már teljesen el tudja képzelni távoli, digitális megoldások használatával.

A magyarok 86 százaléka hallott már az elektronikus aláírásról, csaknem 25 százalékuk alkalmazta is, 34 százalék viszont azért nem használta még a digitális lehetőséget, mert nem ismeri a kapcsolódó technológiai megoldásokat - derül ki az ügyfélazonosítással foglalkozó FaceKom országos reprezentatív kutatásából.

Az összefoglaló szerint az eredmények alapján - hasonlóan más digitális kompetenciákhoz - komoly szakadék húzódik Budapest és a vidék között. Míg a fővárosiaknak csak 4,4 százaléka nem hallott az elektronikus aláírásról, a nem budapestieknél már 15,9 százalék ez az arány.

Hasonló különbséget okoz az iskolázottság: a felsőfokú tanulmányokat végzetteknek csak 5 százaléka, az alapfokú végzettségűeknek több mint 20 százaléka nem hallott az elektronikus aláírásról. Nincs ugyanakkor jelentős különbség az életkor alapján, a fiatalabbak és idősebbek is hasonló arányban használják ezt a megoldást.

A megkérdezettek több mint 50 százaléka elsősorban a közművek, távközlés és közigazgatás területén tartják fontosnak a digitális hitelesítést. A kutatás összegzése szerint ez azt mutatja, hogy a többség az állammal, az önkormányzatokkal, valamint a nagy szolgáltatókkal kapcsolatos ügye intézését már teljesen el tudja képzelni távoli, digitális megoldások használatával.

Az ügyvédi irodákban intézendő ügyeknél még nincs többségi támogatás, itt 38,2 százalék tartaná fontosnak ezt a lehetőséget.

Bodnár Zsigmond, a FaceKom ügyvezetője a közleményben arra is felhívta a figyelmet, hogy hosszabb távon az olyan személyesebb ügyek egy részét is nagy valószínűséggel elektronikus aláírással intézik majd az emberek, mint például az ingatlan-adásvétel vagy házassági szerződéskötés.

A jogszabályok szerint elektronikus aláírással ma már minden dokumentum hitelesíthető, amely így a kézzel írottal egyenértékű módon bizonyító erejűnek minősül - írták.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra