Idegenforgalmi adó: változik a nyilvántartás rendje - megszűnik a papíralapú vendégkönyv

Forrás: mti

Címkék: idegenforgalmi adó, IFA


Az idegenforgalmi adó (IFA) bevallásával kapcsolatos adminisztrációt a szolgáltató kizárólag a szálláshelykezelő szoftverében vezeti majd. Így januártól a jegyzők is kizárólag a szoftverekben lévő adatok alapján ellenőrizhetik az egyes szálláshely-szolgáltatók 2023-as és későbbi évekre vonatkozó IFA-bevallásainak adatait.

Megszavazta az Országgyűlés azt a törvénymódosítási csomagot, amely a jövőben a szakma kérésének megfelelően megszünteti a papíralapú vendégkönyvek használatát; a szálláshely-szolgáltatók által régóta várt intézkedéssel a bejelentkezéskor tovább csökken az adminisztráció, megszűnik a kétszeres nyilvántartás-vezetési kötelezettség. Az intézkedés 2023. január 1-én lép hatályba - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) 2019-es elindításának egyik célja volt, hogy a szálláshely-szolgáltatói szektort a teljeskörű digitalizáció útjára állítsa. Mintegy három évvel a rendszer elindítása után ma már a 46 ezer hazai szálláshely mindegyike szálláshelykezelő szoftvert használ, a foglalásait digitálisan adminisztrálja és rögzíti a szoftverében. A szálláshelyek online adatrögzítése és adatszolgáltatása már stabil rendszerré vált, így a szektor digitalizációja és adminisztrációs terheinek csökkentése tovább folytatódhat.

Bár 2020 óta minden hazai szálláshely-szolgáltató szálláshelykezelő szoftvert használ - hiszen ez a működés egyik alapfeltétele -, számos önkormányzat ma is rendeletben írja elő a papíralapú vendégkönyv vezetését. Ez a szálláshely-szolgáltatóknak kettős nyilvántartást, a vendégeknek pedig dupla adminisztrációt jelent. Az Országgyűlés által most elfogadott törvénymódosítások - összhangban a turisztikai szektorban érvényesülő, átfogó digitalizációs törekvésekkel - ezt a helyzetet rendezik. A papíralapú vendégkönyv kötelező használatának kivezetésével a szálláshely-szolgáltatókat a jövőben már nem terheli kétszeres nyilvántartás-vezetési kötelezettség, amelynek köszönhetően gyorsabbá válik a vendégek bejelentkezése is - mutatnak rá.

Az MTÜ közölte: a törvénymódosítási csomag hatályba lépését követően a szálláshelyeken az idegenforgalmi adó (IFA) bevallásával kapcsolatos adminisztrációt a szolgáltató kizárólag a szálláshelykezelő szoftverében vezeti majd. Így januártól a jegyzők is kizárólag a szoftverekben lévő adatok alapján ellenőrizhetik az egyes szálláshely-szolgáltatók 2023-as és későbbi évekre vonatkozó IFA-bevallásainak adatait.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra