Idén is elindul a nyári diákmunka program

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: diákok foglalkoztatása, diákmunka


A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 2,3 milliárd forintos támogatási összeggel, amelyben a 16-25 év közötti diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 2,3 milliárd forintos támogatási összeggel, amelyben a 16-25 év közötti diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget - közölte az NGM.
 
Tájékoztatásuk szerint a programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a program indulásakor (július 1-jén) már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor (augusztus 31-én) pedig még nem múltak el 25 évesek.
 
Az idén rendelkezésre álló összegből nagyjából 25-30 ezer diáknak tudnak munkát biztosítani a nyári időszakban. A program emellett lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítéséhez is.

A program a béreket támogatja, a 100 százalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás foglalkoztatás mellett. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált szakmunkás bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzetteknél 120 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezőknél 95 625 forint lehet személyenként és havonta. 

Az önkormányzatoknak a járási hivatalokhoz kell benyújtani a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok június 19-étől regisztrálhatnak az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál.

A program már diákkorban elősegíti a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja - olvasható a tárca közleményében. 

Felidézték, hogy tavaly több mint 26 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a nyári diákmunka programban.
 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra