Idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: első házasok kedvezménye


A havi ötezer forintos, két évig járó kedvezményt akkor lehet igénybe venni, ha legalább az egyik fél az első házasságát köti, az igénylésnek azonban nincs felső korhatára. A friss házasok 2015 óta élhetnek a lehetőséggel, amelynek köszönhetően két év alatt 120 ezer forintot tudnak megspórolni.

Idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
 
Novák Katalin közölte, a havi ötezer forintos, két évig járó kedvezményt akkor lehet igénybe venni, ha legalább az egyik fél az első házasságát köti, az igénylésnek azonban nincs felső korhatára.     A friss házasok 2015 óta élhetnek a lehetőséggel, amelynek köszönhetően két év alatt 120 ezer forintot tudnak megspórolni - tette hozzá.     

Kiemelte, Magyarországon ismét népszerűvé vált a házasságkötés, évente már meghaladja a 100 ezret a frigyek száma, ami 1996 óta nem volt ilyen magas. A házasságkötések számának emelkedésével egyre többen igénylik az első házasok adókedvezményét is - fűzte hozzá.     Ez azt is bizonyítja, hogy Magyarországon egyre stabilabbak a családi értékek, a magyarok egyre inkább érzik, hogy családban élni jó és Magyarország egy családbarát ország - fogalmazott az államtitkár.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra